Örök átok a művészvilágban, ha elszegődik az alkotó mellől a múzsája, és oda minden ihlető erőnek. Nos, jelen filmben is hasonló problémával kezdődik a történet. Alicia Ricosit (Fanny Ardant), a híres francia divattervezőt otthagyja a szerelme, és alig valamivel a nagyszabású divatbemutató előtt elvesztette minden tervezői erejét.
Ennek alapján akár egy újabb, lapos filmbe is belefuthatnánk, amelynek középpontjába a divatvilág, annak minden (képzelt) csillogásával áll. Főleg, hogy a semmitmondó cím, mely az egész film leggyengébb pontja, cseppet sem segít, hogy mire is számíthatunk. Egy új Yves Saint Lauren filmre? Netalán Az ördög Pradat visel újragondolására? Vagy csak egy unalmas szerelmi történetre, megfűszerezve Channel, Dior és Gaultier ruhákkal?
Szerencsére egyik sem. Hélene Birk (Marina Hands) feladata lesz, hogy észhez, pontosabban munkához térítse Aliciát. Mindössze annyit kell tennie, hogy talál számára egy férfit, vagyis egy múzsát, aki a tervezéshez tudja terelni a darabjaira hullott dívát. A habókos nőnek persze pont Julienbe (Eric Elmosnino), a modortalan kertészbe kell beleesnie, akivel Hélene viszonya enyhén szólva is fagyos. De Hélene nem tehet mást: meg kell alázkodnia a férfi előtt, hogy eljátszassa vele a múzsa szerepét. Azt nem is sejti, hogy ez mennyire fel fogja forgatni az életét, az otthonát, és saját érzéseit. Mert lévén romantikus filmről beszélünk, érzésekből akad bőven. Hogy ki szeret bele kibe, és ki köt ki kivel, az a film végén kiderül.
Ha azt hiszed, a film hozzá fog tenni valamit a tudásodhoz a divatvilágról, csalódni fogsz. Ha abban reménykedsz, hogy a végére telesírsz egy doboz zsebkendőt szintén. De ha úgy ülsz be a moziba, hogy csak szórakozni szeretnél, egy magvas gondolatok nélküli, néhány jól ismert filmes klisét is bevető filmen, azt fogod kapni, amit vártál.