Teltházakkal dübörög a Jameson Cinefest Filmfesztivál - Socfest

Teltházakkal dübörög a Jameson Cinefest Filmfesztivál

Olvasási idő: 3 perc

A Jameson CineFest elmúlt hat napján neves hazai és nemzetközi alkotók tették tiszteletüket a Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Jameson CineFest a világ legjobb fesztiváljainak díjnyertes alkotásaiból válogat, idén a különösen erős a mezőny. Mind a jelenlévő szakmai közönséget, mind Miskolc polgárait megmozgatja a fesztivál, szinte minden vetítésen hatalmas az érdeklődés.  

Pénteken Juliette Binoche díszvendégségével megnyílt a fesztivál. A művésznő átvette a frissen alapított Európa-díjat, és beszédet mondott Krystof Kieslowski Három szín: Kék című filmje előtt.

Damjan Kozole szlovén rendezőSzombaton a fesztivál vendége volt Damjan Kozole szlovén rendező, aki Nightlife (Éjszakai élet) c. művét kísérte el, amely a fesztivál elsőként levetített versenyfilmje volt.

Damjan Kozole ezzel a munkájával idén Karlovy Vary-ban a legjobb rendezőnek járó elismerést nyerte el. A Nightlife (Éjszaki élet) valós eseményeken alapszik, egy egész országot foglalkoztató, nagy médiavisszhangot kapott gyilkosság sajátos interpretációja. A rendezőt –elmondása szerint –, a kutyaharapásokkal kivitelezett kegyetlen támadás és a média brutalitása foglalkoztatta, a főszereplő személyes önfeladásán keresztül.

Hétfőn Roger Deutsch, amerikai független filmes volt a Jameson CineFest vendége, aki – a Magyarországon forgatott – Fiú a vonaton c. filmjét kísérte el. A Kitekintő szekcióban bemutatott alkotásnak ez volt az európai premierje, amelyen jelen volt a film magyar főszereplője, Tóth Barnabás is.

A Fiú a vonaton egy 1991-ben rögzített videóval indít, melyet Roger Deutsch a budapesti Úttörővasúton készített, és amelyet eddig már négy filmjében is felhasznált. Deutsch különleges stílusára jellemző, hogy valós felvételek alapján rendez fiktív történeteket, új személyiséget ad a szereplőknek. A fiú a vonaton önkritikus alkotás, éppen a dokumentumfilm készítés etikáját állítja központba.

Kedd délután érkezett Miskolcra a Magyar Hollywood Túra 2016, hogy megemlékezzen a miskolci születésű Pressburger Imre, Oscar-díjas forgatókönyvíró, filmrendező, producer munkásságáról.

Dr. Kriza Ákos polgármester, Bíró Tibor, a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, valamint a Magyar Hollywood Túra nevében Bokor Balázs nagykövet, volt Los Angeles-i főkonzul, Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező, Márton András színművész és Varga Gábor, a Raleigh Budapest Stúdió volt tulajdonos-vezérigazgatója koszorút helyezett el a világhírű rendező szülőházánál.

Pressburger Imre Nagy-Britanniában lett világhírű, Scorsese, Coppola, Spielberg vallja mesterének. 2010-től az Jameson CineFest Emeric Pressburger-díja a fesztivál legrangosabb, pénzjutalommal járó elismerése.

Szintén kedden, a fesztivál Kitekintő szekciójában tartották meg a magyar premierjét Pierre Filmon: Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal c. portréfilmnek.

Cinefest előcsarnokA 2016 januárjában elhunyt, világhírű magyar származású operatőr művészete előtt tisztelgő alkotás címe Spielberg: Harmadik típusú találkozások filmjére utal, melynek fényképezéséért Zsigmond Vilmos elnyerte az Oscar-díjat. Pierre Filmon portréfilmje a legendás operatőr több földrészen átívelő pályájával ismertet meg. A film a hazai mozikban 2016. november 3-tól látható.

Szerda este két vendéget is köszönthettünk a fesztiválon. Első játékfilmjét (Native) kísérte el Daniel Fitzsimmons angol rendező és Jim Fitzsimmons producer. A film nemzetközi bemutatója 2016 februárjában a Bostoni Sci-fi Filmfesztiválon volt, ahol Daniel Fitzsimmons elnyerte a legjobb elsőfilmes rendezőnek járó díjat.

Szerda este tartották Bereczki Csaba dokumentumfilmjének, a Soul Exodusnak a bemutatóját. Bereczki Csaba rendező így mutatta be alkotását:

“Ez a film az identitáskeresésről szól, méghozzá a zenén keresztül, és arról, ahogy az a filmben is elhangzik, hogy igazából mindenkiben él egy «belső zsidó». A rendező a klezmerzenén keresztül talált rá a film témájára és szereplőire. “A klezmer Kelet-Európában, de főleg Oroszországban terjedt el. A pogromok és a Holokauszt után eltűnt ez a műfaj, de a 70-es években New York-ban újjáéledt és visszaszivárgott Európába. Innen jött az ötletem, egy fordított exodus elmesélésére. A filmben öt zenésszel Amerikából jövünk vissza az eredetekhez, Franciaországon, Németországon, Magyarországon, Románián keresztül jutunk el egészen Oroszországba, Moldáviába. Ez egy road movie.”- foglalta össze a rendező.

A Soul Exodus idén december közepétől látható a hazai mozikban.