Februárban indul a RE-VERZIÓ

Lemaradtál a Verzióról? Vagy csak kimaradt néhány film? Íme 5 alkalom, hogy megnézd a 14. Verzió Filmfesztivál legjobb dokujait, köztük a nyitófilmet, valamint a fődíjas, a különdíjas és a közönségdíjas alkotást. Február 7. és március 7. között szerdánként 18 órától ingyenes filmvetítések a Blinken OSA Archívumban.

Nincs hová bújnod /// 14. Verzió nyitófilmje – Február 7. 18:00

Zaradasht Ahmed / Norvégia, Svédország, Irak / 2016 / 85′ / arab nyelven, magyar és angol felirattal

A film Nori Sharif életét követi nyomon 5 éven keresztül, aki Irakban ápolóként dolgozik drámai körülmények között. A film egyedülálló betekintést enged a világ egyik legveszélyesebb és legkevésbé megközelíthető térségébe, Irak középső részébe, amit a halál háromszögének is hívnak. A film kezdetén túlélőket látunk, akik abban reménykednek, hogy az amerikai és a koalíciós erők 2011-es távozásával jobb élet következik, a konfliktus azonban folytatódik, az iraki fegyveresek és a lakosság elmenekül, együtt a kórház legtöbb dolgozójával. Nori egyike azon keveseknek akik mégis maradnak. Amikor az ISIS előrenyomul Jalawlaban 2014-ben és elfoglalja a várost, Norinak családjával együtt menekülnie kell, és saját maga folytatja a felvételek készítését.

IDFA Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál 2016 – Legjobb Egészestés Dokumentumfilm / One World Prague 2017 Nemzetközi verseny – Legjobb Film Díja

 

 

Várakozás /// 14. Verzió különdíjasa – Február 14. 18:00

Emil Langballe / Dánia / 2016 / 58′ / dán, pastu, dari nyelven, magyar és angol felirattal

Okos, szép és népszerű, jól tanul és tehetséges focista. A 14 éves Rochsar mégis gyötrődik. Öt évvel ezelőtt menekült szüleivel és idősebb testvéreivel Dániába. Afganisztánban veszélyben volt az életük, de az egész család azóta is tartózkodási engedély nélkül él Dániában. A kitoloncolás veszélye minden nap fenyeget. Rochsar-ra, a család legfiatalabb tagjára nehéz szerepet osztott a sors. Ő beszél egyedül folyékonyan dánul, ezért ő tartja a kapcsolatot az ügyvédekkel és a bevándorlási hivatallal. De elbírja-e ezt a terhet egy tizenéves lány? A barátok, a szomszédok és az ismerősök segítenek, de a menekültpolitika sokszor könyörtelen.

Verzió Filmfesztivál 2017 – Diákzsűri különdíja / Festival Europe-Orient du Film documentaire à Tanger – Grand Prize / One World Filmclubs Award 2017

Jackson /// 14. Verzió fődíjasa – Február 21. 18:00

Maisie Crow / USA / 2016 / 92′ / angol nyelven

Az amerikai Dél társadalmi légkörét és a nőgyógyászati ellátáshoz való hozzáférés összetett kérdéseit feltáró film három nőt mutat be, akik eltérően viszonyulnak az abortuszhoz. April Jackson, a négygyerekes fiatal anya újabb nem tervezett terhességgel szembesül; Barbara Beaver életvédő központot működtet és az abortuszellenes mozgalom vezetője Mississippi államban; Shannon Brewer a Jackson Women’s Health Organization igazgatója, ami az állam egyetlen megmaradt abortuszklinikája.

Verzió Filmfesztivál 2017 – A Legnagyobb Hatású Film Díja / New Orleans Filmfesztivál – Legjobb Dokumentumfilm Díja / Portland Filmfesztivál – Közönségdíj & Legjobb Dokumentumfilm Díja / Social Impact Media Awards – Legjobb Dokumentumfilm Díja

 

A per /// 14. Verzió közönségdíjasa – Február 28. 18:00

Askold Kurov / Észtország, Lengyelország, Csehország / 2017 / 71′ / orosz nyelven, angol felirattal

Oleg Szencov krími születésű ukrán filmest, Euro-Majdan aktivistát 2014. májusban letartóztatta az orosz titkosszolgálat, Oroszországba vitték, három hétig tartották fogva érintkezési lehetőség nélkül, majd azzal vádolták, hogy támadást tervezett hidak, távvezetékek és egy Lenin-emlékmű ellen. Szencov a tárgyaláson bátran védte magát, határozottan tagadta állítólagos bűneit és a vádlóit vádolta. 2015. augusztusban, egy év fogvatartás után, 20 év börtönre ítélték, dacára annak, hogy a tanúk kényszer alatt vallottak és nem volt elegendő bizonyíték. Szencov ártatlannak vallotta magát. A film végigköveti a politikai kirakatpert, és abszurd, ijesztő, kafkai képet mutat egy könyörtelen államgépezetről.

Verzió Fimfesztivál 2017 – Közönségdíj / Ferdinand Vaněk Award 2017 – Fites – Czech Film And Television Union

 

 

Színtiszta csapat – Március 7. 18:00

Maya Zinshtein / Izrael, Egyesült Királyság, Írország, Norvégia / 2016 / 87′ / héber, orosz, csecsen nyelven, magyar és angol felirattal

A Beitar Jerusalem FC a legnépszerűbb és legvitatottabb izraeli futballcsapat, az egyetlen klub a Premier Ligában, amely sohasem igazolt arab játékost. A 2012/13-as idény közepén a tulajdonos, az orosz-izraeli Arcadi Gaydamak titkos szerződéssel két muszlim focistát hoz át Csecsenföldről. A szerződés az izraeli sport legrasszistább kampányát indítja el, amelynek során a klub irányíthatatlanná válik. Egy idény a híres klub életében egyben az izraeli társadalom, a sazemélyes identitás, a politika, a pénz és annak a története, hogyan pusztít belülről egy csapatot és egy társadalmat a rasszizmus.

RiverRun Nemzetközi Filmfesztivál 2017 – Egészestés Dokumentumfilm / Jeruzsálemi Filmfesztivál 2017- Legjobb Dokumentumfilm Rendező / Tromsø Nemzetközi Filmfesztivál 2017 – Faith in Film Díj 

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás