Gasztronómiai utazás a Mediawave-en

A fesztivál utolsó napjára is maradt izgalom bőven. A szombati tavaszi mulatság során különböző népi asztalok ínyencségeit kóstoltuk meg, sőt egy igazi bolgár esküvőn és lakomán is részt vettünk.

A harmadik napra ugyan már eléggé elfáradtunk, de szerencsére a Monostori Erődbe belépve mindig találkoztunk valami olyannal, ami plusz energiát lövellt a szervezetünkbe. A Cserebere shop kínálata például napról-napra egyre több aprósággal bővült, és végre mi is beszereztünk egy emléktárgyat, egy plüss sünit (két cerbona szelettel és egy rágóval fizettünk érte, szerintünk nagyon megérte!).

Egy-egy kedves szó, egy életmentő kolbász, egy meleg tea és az állandó nyüzsgés rögtön felvillanyozza az embert. Az erődben nem meglepő ha egy sarokban spontán kezd el zenélni pár lelkes muzsikus és táncra ösztönzi a folyosón elhaladókat. Az is természetes, hogy itallal kínálják egymást a fesztiválozók és egy korsó sör elfogyasztása mellett diskurálnak a vetített filmekről, előadásokról. A közös kikapcsolódás tényleg családias hangulatban zajlik, mivel itt mindig ismerős, kissé kialvatlan, de mégis mosolygós arcokkal futhatunk össze az kávézó pult előtt, a vetítő termekben, a lángososnál, a Duna parton vagy akár a wc-ben.

Egy kis pihenés és rétes evés után újra moziztunk egy kicsit. A magyar kisfilmekről korábban már beszámoltunk, most a nemzetközi felhozatalon volt a sor. A német Életfogytiglan operatőri munkája előtt le a kalappal, de azt is meg kell jegyeznünk, hogy a börtönből frissen szabadult és helyét nem találó férfi története nem túl eredeti téma. Előbbinél sokkal aktuálisabb kérdésekkel foglalkozik Katarina Stankovic és Konstantina Kotzamani rövidfilmje, a Reggeli ébredés, melyben a nightclub wc-jében egymásba gabalyodó, drogtól beállt tinédzserek éjszakája végül nem úgy alakul, ahogy azt eltervezték. A sztori ütős, életszagú és egyben megrendítő.

A Bahar Csodaországban egy kurd kislány és apjának megrázó napját mutatja be, akik kénytelenek Szíriából Németországba menekülni, persze illegálisan. A kislány egyedül marad a nyüzsgő városban, és egyetlen megoldása félelmei leküzdésére, hogy becsukja a szemét, és láthatatlanná válik. A sokkoló történet elgondolkodtató és még a családban lévő önzetlen szeretetről is szól. A szintén német, alig öt perces szösszenet, a Fagyos tüsszentés egy teljesen más műfajt képvisel. Az amerikai akciófilmekre hajazó gyors vágások, a jó ritmusban adagolt helyzetkomikumok és a képregényes képfeliratok egy pörgős agymenéssé állnak össze.

Két kisfilmtől szó szerint elállt a lélegzetünk. A Reality+ egy komoly társadalomkritikát megfogalmazó francia sci-fi, amelyben egy agyba beültetett chip segítségével bárki kiválaszthatja hogyan lássák a többiek. Átlagos kinézetű főszereplőnk persze a szexis, bőrdzsekis, macsó fizimiskát választja, és ezzel az új külsővel indul el csajozni. Egy probléma van: a chip egyszerre csak pár órára biztosítja a tökéletes külsőt. A film vizuális effektjei rögtön beszippantják a nézőt, a bájos befejezés pedig csak hab a tortán. Az üdítően friss francia kisfilmet nagyon szerettük, de a Tejtestvért egyszerűen imádtuk. Az örmény Vahram Mkhitaryan alkotásában Seto egy fiútestvért szeretne magának, de sajnos anyja halott csecsemőnek ad életet. A család a tragédia után befogad egy árván maradt bárányt, akit a gyermekét elvesztő asszony kezd el szoptatni. Seto eleinte nem kedveli az új jövevényt, de később szoros kapcsolat alakul köztük. A letaglózó történet egyszerre szeretnivaló, megható és morbid is. Maradandó alkotás, ami kiemelkedett a mezőnyből, nem véletlen, hogy ez a film nyerte el a fesztivál legjobb kisjátékfilmjének járó díját. A további nyertesek listáját az alábbi oldalon találod.

A filmnézés után már eléggé éhesek voltunk, és szerencsékre délután csak úgy tobzódtunk a jobbnál jobb falatokban. A hurka, kolbász és lángos szentháromságát megtörve az erődbe költöztek pár órára a Nemzeti Művelődési Intézet 19 megyét képviselő irodái, ahol elvesztünk a bőség zavarában. Minden asztal szinte roskadásig tele volt pakolva különböző ínycsiklandó finomsággal, és a kísértésnek mi sem bírtunk ellenállni (hiszen annyira kedvesen és mosolygósan – nem mellékesen néhol népviseletbe öltözve – kínáltak bennünket, hogy egyszerűen hülyék lettünk volna kihagyni). A terem egyik végéből – szigorúan ügyelve arra, hogy egy asztalt se hagyjunk ki – sorra végighaladtunk az összes ínyencségen, és olyannyira belejöttünk a kóstolásba, hogy a végére igencsak kezdtünk már jóllakni. Padlizsánkrém, chilis sajt, zölddiós lekvár – ez csak néhány volt a legjobbak közül. És hogy szomjasak se maradjunk, borral vagy pálinkával leküldhettük a falatokat.

Amikor már azt hittük, hogy ennél jobb nem lesz – és épp hogy kezdtünk kilábalni a kaja utáni bódultságból -, jött a legjava! Bolgár esküvő! Igaz, az első feléről lemaradtunk, de a lakodalmi részébe mi is bekapcsolódtunk, és egy hamisítatlan batyus bál jellegű esküvő részeseivé váltunk, amelyet megkoronázott a tejfölös káposzta. Igazi kis közösség verbuválódott az udvaron az ingyen ételosztásnak hála, ráadásul az csak emelte a hangulatot, hogy velünk szemben muzsikusok húzták a talpalávalót némi vörösbortól fűtve.

Aztán az esti zárómulatságon tetőfokára hágott a hangulat, és hajnalig lehetett ropni a cigány és magyar népzenékre. Ezen kívül az utolsó napra jutott többek között Ferenczi György & Rackajam, a magyar és amerikai tagokból álló Eastern Boundary Quartet és a lengyel Dikanda fellépése.

Nekünk ez a három nap a fesztiválon igazán sokszínűen és izgalmasan telt, reméljük, ti is jól éreztétek magatokat! Aki esetleg kihagyta volna, bízunk benne, hogy felkeltettük annyira az érdeklődését, hogy jövőre nekivágjon a 26. Mediawave-nek. Erre az évre búcsúzunk, jövőre folytatjuk! Így utoljára pedig lessétek meg az utolsó napon készült galériánkat és nosztalgiázzatok velünk!