Happy 20th Birthday! - 16 film 1996-ból - Socfest

Happy 20th Birthday! – 16 film 1996-ból

Olvasási idő: 7 perc

Elképesztően sok film készült 1996-ban, ezért komoly kihívást jelent kiválasztani 16 megemlítendő alkotást, amelyek idén ünneplik 20. születésnapjukat. Az alábbi összeállításban természetesen szerepel az év legdíjazottabb alkotása, de horror és rajzfilm is.

1.  Az angol beteg (The English Patient)

A felismerhetetlenségig összeégett arcú magyar kutató (Ralph Fiennes) köré felépített film kétségtelenül a ’97-es év legnagyobb durranása volt az Oscar-gálán a  maga 12 jelölésével, amiből 9-et szoborra is váltott.

Tartalom: Még dúl a második világháború, amikor Hana ápolónő egy toscanai romos kolostorban egy súlyos sérültet helyez el. Miközben ápolja betegét, attól retteg, hogy szörnyű átok sújtja és bárki, akibe beleszeret, meghal. A rejtélyes betegénél talál egy ütött-kopott könyvet, amelyből felolvas a férfinak és ahogy egyre jobban lesz, úgy az emlékei is lassan visszatérnek.

The-Englis-Patient

Ralph Fiennes és Kristin Scott Thomas

2. Fargo

Szintén az Oscar és az év egyik legnagyobb durranása, mely a film elején lévő kiírással ellentétben nem valós eseményen alapszik, és a két legszerencsétlenebb bűnözőt mutatja be. Azon túl, hogy idén lett 20 éves azért is aktuális, mert a sikeres Fargo sorozat – amit a Cohen fivérek műve inspirált – harmadik évadát már elkezdték forgatni. A sorozat magyarul az AMC-n látható.

Tartalom: A helyszín egy amerikai kisváros. A helyi autókereskedő, hogy rendbe hozza pénzügyeit, két piti bűnözőt fizet le, hogy rabolják el a feleségét. A két balek azonban mindent tönkre vág, kezdetnek azzal, hogy elütik a nőt.

Fargo-1996-1

Steve Buscemi mint ostoba bűnöző

3. Jerry Maguire – A nagy hátraarc (Jarry Maguire)

A film szintén díjazott volt az Oscaron, sőt legjobb mellékszereplő kategóriában Cuba Gooding Jr. győzedelmeskedett, aki azóta is jelentéktelen filmekben tűnt fel, utóbbi pár évben pedig átnyergelt a sorozatok világába.

Tartalom: Jarrynek mindene megvan, amire a legtöbben vágynak, jó külső, jó meló, szép feleség. Aztán egyszer csak ráébred, hogy ez a sok munka kiölte belőle az embert. Csakhogy a nemes elvek felvállalása nem kevés nehézségbe ütközik, míg végül csak két ember marad mellette.

Jerry_Maguire

Cuba Gooding Jr. és Tom Cruise

4. A függetlenség napja (Independence Day)

Ugyan Roland Emmerich neve már lassan sértés számba megy, mégis ő jegyzi a ’96-os év egyik leglátványosabb akció sci-fijét és a húszéves évfordulón, vagyis idén jön ki a második rész. Már van hazai forgalmazója (InterCom), szóval biztos, hogy még 2016-ban eljut hozzánk is.

Tartalom: Az Amerikai Egyesült Államok nyomkövető rendszerei gigantikus űrhajó közeledtét jelzik. Hamarosan megtámadják Washington D.C.-t. Mint kiderül, az idegenek célja a Föld teljes megsemmisítése.

Műsoron: HBO – február. 3. 14.45.

INDEPENDENCE DAY, 1996.

Roland Emmerich-féle pillanatkép

5. Alkonyattól pirkadatig (From Dusk Till Down)

Quentin Tarantino és George Clooney ebben az eszeveszett vérengzős road-movie-ba oltott vámpírfilmben állati szórakoztatóak, nem is sejtettük volna, hogy bő egy évtizeddel később a reneszánszát éli majd a téma.  Egyébként van második és harmadik része is a filmnek, de…szóval nem véletlenül merültek feledésbe.

Tartalom: Két amerikai bűnöző nyomul a mexikói határ felé, hogy a Titty Twister nevű kétes lebujba eljussanak. Ott viszont elszabadul a pokol.

Műsoron: Paramount Channel – február. 8. 22.50 és február 10. 2.35.

from-dusk-till-dawn-03

De fiatal volt még itt Clooney

6. Mission: Impossible

Elképesztő, hogy ez a film is húszéves, és tavaly nyáron került ki a hazai mozikba az ötödik része. Úgy tűnik ez a küldetés nem is olyan lehetetlen.

Tartalom: Ethan Hunt és csapatának feladata megszerezni egy listát a legjobb titkos ügynökök nevével. Ahogy egy kémfilmben lenni szokott, több helyszín, szuper kütyük és rengeteg akció vár a nézőkre.

DATE TAKEN: Unavailable---Agent Ethan Hunt (Tom Cruise) goes to extraordinary lengths to get information in the adventure thriller "Mission Impossible". ORG XMIT: UT19768

Tom Cruise legismertebb mozdulata a filmből szemüvegben (!)

7. Rómeó és Júlia (Romeo + Juliet)

Az ötvenes-hatvanas évekbe költöztetett shakespeare-i szerelemtörténet nagy siker lett annak idején a BAFTÁN, de a mozinézők is imádták Claire Danes és a gyerektestű, kölyökképű „oscartneki” DiCapriót.

Tartalom: A klasszikus történet átdolgozásában a tengerpartért, hatalomért és persze a pénzért folytat küzdelmet a két rivális banda, a Capulet és a Montague család. Gyermekeik között mégis titkos szerelem szövődik, a többi már történelem.

romeo_and_julia_still_04

A még kölyökképű páncélos lovag Leo Claire Danes-nek udvarol

8. Trainspotting

Sick Boy, Spud és persze Mark Renton. Idézhető monológok, örökre emlékezetes főszereplők és jelenetek. Kétségtelenül az évtized egyik (drogos) kultfilmje. A még egyelőre cím nélküli második részt 2017-re várhatjuk. A rendező, Danny Boyle már korábban elő akarta venni a történetet, de mivel a könyv szerint 10 év telt el az események óta, várni akart, mert úgy találta, hogy a színészei semmit nem öregedtek.

Tartalom: A brit fiatokból álló banda rendesen rákap a drogokra, Mark (Ewan McGregor) sokadszorra bár, de ezúttal komolyan le akar szokni. A cél érdekében el is költözik, azonban nem tud megszabadulni zűrös barátaitól, akik minden eddiginél nagyobb bajba sodorják.

No Merchandising. Editorial Use Only. No Book Cover Usage Mandatory Credit: Photo by Miramax/Everett/REX Shutterstock (765060m) 'Trainspotting', Ewen Bremner, Robert Carlyle, Ewan McGregor, Jonny Lee Miller 'Trainspotting' Film - 1996

A csipet-csapat, igen, a háttérben a sorozatbeli Sherlock látható (a filmben Sick Boy)

9. Sikoly (Scream)

Az Edvard Munch által még rémisztőbbé tett alak vált maszkos gyilkossá a tinihorrorok anyjában, amire nekünk két évet kellet várni, hiszen nálunk csak 1998-ban került a mozikba. A film eredeti címe a Scary Movie lett volna, amit végül a paródiája kapott, e helyett Michael Jackson Scream című számából vették át a nevet.

Tartalom: Egy amerikai kisvárosban brutális gyilkosság történik. És még egy. És még egy. Sorozatgyilkos szedi áldozatait, módszereit kedvenc horrorfilmjeiből merítve, így senki sincs biztonságban.

sc

Az egyik legtöbbet eladott halloweeni maszk

10. Pokoli lecke (Sleepers)

Itthon nem annyira ismert ez a film, pedig egy izgalmas bosszútörténet még izgalmasabb szereposztással.

Tartalom: Négy kissrác egy ostoba csínytevéssel egy ártatlan ember halálát okozza. Emiatt javítóintézetbe kerülnek, ahol nem elég, hogy verbálisan és fizikailag bántalmazzák őket a nevelőik, de még fajtalankodnak is velük. Felnőttként újra összefonódik négyük sorsa. Közülük ketten megölik egyik kínzójukat. A másik két barát (ügyvéd és újságíró) lelkéből sem távozott nyomtalanul ez az emlék, ezért úgy ügyeskednek, hogy felmentsék a társaikat.

sleepers 003

Jó kis szereposztás

11. Tökös tekés (Kingpin)

A Farelly fivérek lazáznak egyet a teke pályán, avagy generációjuk két legkedveltebb színészét, a kezét vesztett Woody Harrelsont és ellenfelét az éppen hülye hajú Bill Murrayt összerakták egy vígjátékba.

Tartalom: Roy Munson, a megszállott bowlingos egy kugligépes “baleset” következtében elveszíti egyik kezét és így célzóképességét. Ezek után jobbára nőkkel és piával üti el az idejét, mindaddig, amíg nem találkozik egy tekés újonccal, aki kugli-sztár akar lenni. A srác Roy ellentéte, szűzies életet él, nem iszik, nem dohányzik. Na ennyi kell csak, félkarú fickónk úgy dönt, ha fene fenét eszik is, ő bizony tökös tekést farag ebből a kis krapekból.

Műsoron: Paramount Channel – február 2. 16.45, február 3. 7.40, február 4. 10.20

Kingpin

Mi ez a hajszerkezet?!

12. Space Jam – Zűr az űrben (Space Jam)

Ez a film irtó gagyi. Igen, de nem hiszem, hogy bárki is utálná, aki a nyolcvanas években született. Michael Jordan megmutatja, hogy se golfozni se színészkedni nem tud, viszont állati jó betétdalokra kosarazni a Looney Tune-okkal igen.

Tartalom: Míg mindenki Michael Jordan-je nagy elánnal alázza meg magát nyilvánosan a golfpályán, egy egészen más helyszínen a Bolondos dallamok kétdimenziós tagjaira (Tapsi Hapsi, Tazmán ördög, Szilveszter és a többiek) komoly kosármeccs vár, nagy téttel. Csakhogy egyikük bénább mint a másik, ezért úgy döntenek, a legjobbhoz fordulnak, méghozzá az emberek világából.

Műsoron: Viasat3 – január 31. 15.20 és 23.25

space-jam

Az ártatlan űrlények kicsit megnőttek a meccsre

13. Támad a Mars! (Mars Attacks!)

Tim Burton képi világából talán az egyik legszínesebb fekete komédiájában a fura kinézetű űrlények mellett eszeveszett (vagy fejvesztett?) poénokat és Jack Nicholson kattant szemeit kapjuk.

Tartalom: Amikor marslakók támadnak a Földre, az Egyesült Államok elnökének az a legnagyobb gondja, mit vegyen fel. Eközben már javában akcióznak a földönkívüliek, de egy szerencsés véletlen során kiderül, hogy a francia sanzontól kipurcannak.

Műsoron: Viasat3 – január 31. 17.00

mars-attack-1996-14-g

Jack Nicholson. Pont.

14. Ha ölni kell (A Time to Kill)

A 2000-es évek eleje/közepe táján tényleg több romkomban is feltűnt, de Matthew McConaughey már a kilencvenes években megmutatta, élvezi a drámaibb szerepeket.

Tartalom: Carl Lee (Samuel L. Jackson) a bíróságon lelövi azt a két férfit, akik molesztálták kamasz lányát. Ügyvédje (McConaughey) nem sok esélyt lát a védelemre, de segítségére siet mentora (Donald Sutherland) és egy egyetemista lány is (Sandra Bullock).

timetokill

Azért Samuel L. Jacksonnak is kijárna már egy Oscar

15. Matilda, a kiskorú boszorkány (Matilda)

Az elnyomott, szinte szolgasorba taszított kisboszorkány és tanárnője szeretetteljes kapcsolatát élvezet volt nézni és persze azt is, hogy Matilda milyen gyerekes bosszút állt a rossz embereken, például a visszataszító igazgatónőn. Azt a tortazabálós jelenetet viszont azóta is próbáljuk kiheverni…

Tartalom: Matilda furcsa, de okos kislány. Szélhámos és nemtörődöm szülei elől a könyvek világába menekül, olykor pedig igen furcsa dolgokat produkál, például tárgyakat képes megemelni a gondolatával. Szülei elkerülve a vele járó nyűgöt, nevelőintézetbe dugják, ahol a sok rossz mellett egy egészen új, szép élet vár rá.

Here's what the cast of Matilda look like now

Ártatlannak tűnő kislány

16. A Notre Dame-i toronyőr (The Hunchback of Notre Dame)

Nem lehet kihagyni az év legsikeresebb rajzfilmjét sem (természetesen Walt Disney). Senkinek nem kell bemutatni a cigánylány és a rusnya Quasimodo történetét.  A zenei felelős Alan Menken volt, aki már korábban is megörvendeztetett bennünket csodás dallamaival (pl. Ariel – A kis hableány). 2001-ben kijött a folytatása, de az már nem kavart túl nagy port.

Tartalom: Párizst a Bolondok napján elárasztják a zenészek és az ünneplő sokaság. A harangtoronyban meghúzódó melegszívű Quasimodónak megtiltotta Notre-Dame ura, hogy lemerészkedjen az emberek közé. Ő azonban ezen a napon mégis veszi a bátorságot, és csak a bájos cigánylány, Esmeralda segítségével éli túl ezt a kalandot.

disney-hunchback-of-notre-dame-494027

A csúnya és a cigánylány meg a szobor

Ha kíváncsi vagy, milyen filmek fűződnek még ehhez az évhez, az IMDb-n több oldalas listát találsz.