Hétszeresen halálos - Socfest

Hétszeresen halálos

Olvasási idő: < 1 perc

2001-ben mutatták be a Halálos iramban első részét, és hogy telik az idő: már hetedszerre térnek vissza a szereplők! Sajnos Paul Walker utoljára bújt bele Brian bőrébe, ezért ez a rész ebből a szempontból mindenképpen különleges. Richard Gere-ről nem sokat hallani, utoljára 2012-ben tűnt fel a vásznon, most viszont A Chappie-ben is szereplő Dev Patellel játszik együtt egy vígjátékban.

Halálos iramban 7 (Fast & Furious 7)

színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 138 perc

A történet 1 évvel azután veszi fel a fonalat, hogy Dom (Vin Diesel) és Brian (Paul Walker) visszatért az Államokba. Azóta egész hétköznapi és törvényes életet élnek, mégis hiányzik nekik valami. Nem sejtik, hogy közeleg a végzet egy brit orgyilkos képében.

Hivatalos weboldal

Forgalmazza: UIP-Duna Film

Havannai éjszaka (Retour a Ithaque)

színes, feliratos, francia-kubai filmdráma, 95 perc

Kuba földrajza és története talán még sosem volt ilyen közel. Egy férfi 16 év után visszatér szülővárosába és régi barátokkal, ismerősökkel együtt nosztalgiázzák végig a napot Havannában.

Forgalmazza: Mozinet

Keleti nyugalom  – A második Marigold Hotel (The Second Best Exotic Marigold Hotel)

színes, feliratos, amerikai-angol vígjáték, 122 perc

A fiatal Sonny Kapoor (Dev Patel) talán nem a legjobb szállodaigazgató, de az idősödő lakók már megszokták a káoszt, még élvezik is, hogy Dzsaipur ennyire más. Ráadásul nagy nap közeleg, Sonny megnősül.

Forgalmazza: InterCom

Marie története (Marie Heurtin)

színes, feliratos, francia életrajzi film, 95 perc

A valós történet ihlette film a 19. századi Franciaországban játszódik; Marie siketen és vakon született, szülei beadják egy zárdába, ahol Marguerette nővér veszi gondjaiba őt. A kislány idővel megtanulja, hogyan fejezheti ki önmagát.

Forgalmazza: Cirko Film