Városi mesék - Socfest

Városi mesék

Olvasási idő: < 1 perc

Kezdünk hozzászokni, hogy minden hétre, de legalábbis minden hónapra jut egy magyar alkotás. A Senki szigetével páran már megismerkedhettek a Szigeten, amit mostantól a nagyközönség is megtekinthet. Annabelle, akit a Démonok között-ben már láthattatok, és a Doboztrollok rémisztő lényei is bemutatkoznak. Lazulásképp pedig egy nagy házibuli részleteit nézhetitek meg német módra.

Annabelle

színes, feliratos, amerikai horror, 94 perc – 18 éven felülieknek

A Démonok között rémbabája eredettörténetét mutatja be a film, azon belül is azt a részt, amikor a gonosz először kiszabadult. John Form mit sem sejtve viszi haza Annabelle-t, de onnantól kezdve káosz és rémület uralkodik el a kis családon.

Hivatalos weboldal

Forgalmazza: InterCom

Babysitting – A felvigyázó

színes, magyarul beszélő, francia komédia

Franck egy házaspár régi ismerőse, aki megbízható fickó hírében áll. A pár felkéri őt fiúk felvigyázására, azonban másnap kiderül, hogy a gyerek eltűnt. A feldúlt lakásban maradt GoPro felvételéből kiderül, hogy az alkalmi babysitter nagy szülinapozást csapott a házban…

Facebook oldal

Forgalmazza: Cinetel Kft.

Doboztrollok (The Boxtrolls)

színes, magyarul beszélő, amerikai-angol animációs film, 97 perc

A Viktória korabeli képzeletbeli városkában, Sajthidában, ahogy a neve is sugallja, mindenki a sajt megszállottja. A föld alatt lakó csúnya szörnyecskék a doboztrollok, akik ellopják a lakóktól a gyerekeiket és az értékes büdös sajtokat. Persze ez csak legenda, ők valójában ártalmatlan, kedves lények, valaki mégis ellenük fordul, hogy így bekerüljön a város elit körébe.

Hivatalos weboldal

Forgalmazza: UIP-Duna Film

Senki szigete

színes, magyar romantikus vígjáték, 96 perc

Három szereplő, három sztori: menyasszony, aki meglépett az esküvőjéről, egy taxis csaj, aki messzi szigetre vágyik és egy kosaras srác pedig a nőkre. E három fiatal sorsdöntő találkozására Budapesten kerül sor, eközben persze váratlan fordulatokkal teli események történnek.

Facebook oldal

Forgalmazza: A Company Hungary