Az is benne van a Tízparancsolatban, hogy „Ne ölj!”, mégis mindenki öl – hangzik el Szász János hamarosan mozikba kerülő, A nagy füzet című filmjében. A két ikerfiú háborús történetét feldolgozó alkotásban ölnek, lopnak, és kicsit még paráználkodnak is, a rendező által emlegetett nagy tabudöntögetést mégsem látjuk a vásznon. A nagy füzet ennek ellenére is kifejezetten erős film lett.
A Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) 180 millió forintos gyártási támogatásával készült el Szász János filmje, A nagy füzet, amely – a nemzetközi fogadtatást látva – megérte a ráfordított pénzt. A Karlovy Varyban a fődíjat, a Kristály Glóbuszt elhódító alkotást hétfőn a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon is bemutatják, a magyar közönség pedig szeptember 19-től láthatja a mozikban. Bár A nagy füzet az első film, amely az MNF szerepvállalásával jött létre, a rendező szeretné, ha alkotására nem az aktuális kurzus debütáló darabjaként tekintenének.
Az Agota Kristof negyven nyelvre lefordított, azonos című kultuszregényéből adaptált film sallangmentesen mutatja be egy tízéves ikerpár (Gyémánt András és Gyémánt László) szenvedéseit. A konkrét időhöz nem kötött regénnyel ellentétben a film 1944-ben, egy határ menti magyar faluban játszódik. A korszaknak megfelelően nincs hiány nyilas- és horogkeresztekből, illetve deportált zsidókból sem, mégsem ez áll a középpontban.
Már csak azért sem, mert A nagy füzet nem háborús film, ami a látványban is megmutatkozik: a CGI-robbantások nemhogy nem mutatósak, nem is megrázóak. Noha ezt bírálatként is felfoghatnánk, a film ennek ellenére is teljesíti a legfőbb célját, ami éppen nem a háború által véghezvitt, hanem a gyerekek lelkében végbemenő pusztítás bemutatása. A kettő természetesen nem független egymástól: a bevonuló édesapa (akit mellesleg A bukás Goebbelse, Ulrich Matthes alakít), a szegénység, a nélkülözés és a többi megpróbáltatás forrása is a háború, itt mégsem elsősorban erről van szó. A fókuszba a saját szabályrendszert kialakító, a gyűlölettel teli világra gyűlölettel vegyes szeretettel reagáló ikrek kerülnek – pontosabban az ő lelki vívódásuk.
Mielőtt nagyanyjukhoz (Molnár Piroska) kerülnének, hogy nála vészeljék át a háborút, apjuk egy füzetet ad nekik, és azt kéri tőlük, ebbe jegyezzenek fel mindent, ami velük történik. A fiúk történeteit jórészt narráció útján halljuk, a kép olykor csak kiegészítése a papírra vetett mondatoknak. A lassú folyású film ezért nem válik unalmassá: a megpróbáltatásokról szenvtelenül tudósító ikrek rövid, tűpontos mondatai minden pillanatban célba érnek. Emiatt képes a film odaszögezni az embert a vászon elé, és ráragasztani szürke, feszültséggel terhes hangulatát.
A nagy füzet nem azért megrázó, mert háború van, és mert a háborúban ölnek. Nem is azért, ahogy a tízéves fiúk először találkoznak a szexualitással. A film erőssége abban a jól megrajzolt, mégis furcsa véget érő ívben rejtőzik, amelyen az ikrek a történet során végighaladnak. A kiinduló pontot az általuk nagyanyának, a falubeliek által pedig boszorkának nevezett nagymama adja, aki gyűlölettel és megvetéssel fogadja addig soha nem látott unokáit. Molnár Piroska bizonyít ebben a szerepben: kitűnően hozza az élete során megkeseredett, kissé alkoholista figurát, aki eleinte hiába gyűlöli az unokáit „szukafattyait” épp úgy, mint a lányát, a hetek-hónapok múlása során valami sajátos szeretetfélét kezd érezni irántuk. A túlélés érdekében a fiúk úgy döntenek, megedzik testüket és lelküket. Saját szabályok szerint kezdenek el élni, és ez hozza el az olyan igazán megrázó jeleneteket, mint amikor szíjjal verik egymást, hogy jobban bírják a fájdalmat, vagy amikor a napokig tartó éhezést gyakorolják. A romlott világ őket is megrontja, hiszen végül fel kell adniuk azt, ami a legfontosabb a számukra, közben valahogy mégis gyermekien tiszták maradnak.
A helyenként kifejezetten naturalista (lásd a nagymama cuppogó csirkezabálása), szürkés-tompa színekkel operáló film nagyszerű képeken ábrázolja a kietlen vidéket, legyen szó őszi kopárságról, vagy méteres hóról, ami jól passzol az egész film hangulatához (a korábban Oscar-díjra is jelölt Christian Berger jól végezte a munkáját.) A nagy füzet úgy mutatja be a háború borzalmait, hogy maga a háború szinte teljesen háttérbe szorul, miközben átadja a helyét az ikrek lelki formálódásának.
A látványosságot és merészséget nélkülöző, de a drámaiságot jól közvetítő, lassan haladó, mégsem álmosító film A nagy füzet, amelyet ha Oscarra nem is fognak jelölni, nemzetközi sikereivel mindenképp felülmúlta a várakozásokat.
A két hét múlva esedékes bemutató előtt azért ne legyen kétségünk: a művészfilm-szagú csordogálás önmagában nem fog tömegeket vonzani. Ehhez alighanem Oscar-jelölés kellene, az öt legjobb idegen nyelvű filmet viszont csak január 16-án nevezik meg.