Hatásvadász moziélmény - Socfest

Hatásvadász moziélmény

Olvasási idő: 2 perc

Irány a moziba be! De nem csak az ajtón keresztül, hanem ténylegesen a filmbe. Nagyjából erről szól a Cinema City idén bevezetett újdonsága, a 4DX moziélmény.

4DX

Köztudott, hogy a mozi és a televízió évtizedek óta dúló háborújában rendre bekövetkezik a mozis fejlesztések nappaliba történő költöztetése. A legutóbbi a 3D-s film volt a kuriózum, mára viszont viszonylag elérhető áron juthat ehhez hozzá bárki. 2009-ben a dél-koreai CJ Groups mutatta be a 4DX-et, amivel újra egyedülálló élmény lehet a mozizás.

A lényege az egésznek, hogy a néző ne csak lássa, hanem át is élhesse a vásznon látottakat. A képnek megfelelően mozog, rezeg a szék, sőt, ha a szereplő a hátára esik még azt is éreztetik. Ha fröccsen a víz, akkor a moziban is. A fejek mellett elsüvítő puskagolyókról, az illatokról és a ködről már nem is beszélve. Természetesen mindez azon felül, hogy a szemünk már így is át van verve a 3D-s kép miatt.

Itthon a Cinema City 2013 tavaszán vezette be a Westend-beli filmszínházában, és elnézve a jegyfoglalási oldalt, igencsak népszerű lett. Jelenleg a Thor második részét és az Éhezők viadala folytatását játsszák. De aki kíváncsi, annak jó előre kell helyet foglalnia, mert szinte mindig telt házasak a vetítések. (Tipp: az F, G, H sorok 5-8 üléseit próbáljátok megcélozni, mert az a terem közepe!)

Avatar

A filmet szerintem senkinek sem kell bemutatni. Egy korábbi cikkünkben már volt szó a hagyományos filmek “háromdésítéséről”, ami akkor elég bénán sikerült, de ez a film más. Mivel a képek eleve 3D-re készültek, rengeteg látványos jelenetet tartalmaznak, amik bőven kárpótolnak minket a gyenge sztori miatt. Tudtam, hogy rossz nem lehet, és nem is kellett csalódnom benne.

Már az elején megborult a világ. Ahogy az űrhajó dülöngélt, úgy mozogtunk mi is, kaptuk az arcunkba a szelet és Pandora illatát. Ez utóbbi mondjuk erősen hasonlított egy Ambipur légfrissítőhöz, de kit zavar, amikor a hatalmas teherjármű miatt reng alattad a szék!

Néha azért nehéz volt eldönteni, hogy miért történnek a dolgok, mert végig megvan az az érzés, hogy “ez csak egy film”, de hamar sikerült beleérezni ebbe az új helyzetbe, és máris Na’vi-ként lovagoltunk a hatlábú lovon…

Persze a leglátványosabb repülős jelenet volt a legizgalmasabb is egyben. Éreztük, ahogy az a repülő izé csapdos a szárnyával, ahogy kanyarodik, és amikor átment a vízesésen, akkor valóban vizesek is lettünk. A csatajelenet már-már ijesztő is volt, golyók süvítettek el a fejünk mellett. És a végén, amikor Jake Na’vi lesz, mi is köröztünk a néppel együtt, és éreztük a bolygó Ambipur-illatát.