Polgár lanyok - dokumentumfilm - Socfest

Polgár lányok – dokumentumfilm

Olvasási idő: 2 perc

Három magyar sakkfenomén, a többszörös olimpiai és világbajnok Polgár nővérek életéről szóló dokumentumfilm ősbemutatója lesz május 14-én a Zsidó Művészeti Napokon az Uránia moziban.

Két éves nemzetközi szereplés után, május 14-én, vasárnap 11 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Zsidó Művészeti Napokon vetítik először Magyarországon Yossi Aviram A Polgár lányok című filmjét.

A bemutatóhoz kapcsolódó közönségtalálkozón Polgár Zsófia többszörös olimpiai bajnok, Berger László producer és meglepetés vendégek is részt vesznek.

A Polgár lányok a sakkról szól, de nem sakk-film. Először és legfontosabban egy család bámulatos emberi története, amely a sakk körül forog, de ami egyetemes egzisztenciális problémákat vet fel: a gyermeknevelést, a nemek különbözőségét, a szeretet erejét, valamint az “élhető létezés” és a “folyamatos teljesítés” közötti ellentmondást.

A dokumentumfilm a 2014-es jeruzsálemi filmfesztivál versenyprogramjában indult útjára, majd ezt követően számos sikeres vetítésen vett részt világszerte. A produkció különleges értékű magyar és nemzetközi videó és fénykép archív anyagokat tartalmaz, melyek nagy része először kerül nyilvánosságra.

A magyar nyelvű változat az MTVA támogatásával valósult meg. A filmet gyártó izraeli Lama és Sarieli Films biztosították a finanszírozás többségi részét, de az MTVA hozzájárulása tette lehetővé a befejezést.

Az ősbemutatót nem követi moziforgalmazás, de az Uránia újabb alkalmi vetítéseket szervez a filmből és vidéki városokban is látható lesz. A televíziós premierre ősszel, az MTVA csatornáján kerül majd sor, ezután elérhető lesz DVD-n, és internetes platformokon is.

Producerek: Amir Harel, Ayelet Kait, és Berger László.

Berger László, operatőrként több kanadai, amerikai és magyar játékfilmet, dokumentumfilmet és televíziós produkciót forgatott az elmúlt húsz évben. Szüleivel, Elek Judit és Kézdi Kovács Zsolt filmrendezőkkel, a Dánielfilm Stúdióban dolgozott együtt. 2013-ban feleségével, a forgatókönyvíró, vágó Sari Ezouz Bergerrel (Mon Tresor, Cannes 2004 Arany Kamera) létrehozta a Sarieli Films nevű céget Izraelben, hogy a világpiacra fejlesszen és gyártson játék- és dokumentumfilmeket magyar és nemzetközi partnerekkel.

A rendező, Yossi Aviram gondolata a filmről: „Ami igazán izgat az nem annyira a sakkjáték, mint a család és az egyének története. A sakk hátteret szolgáltat, ürügy egy megragadó családregény elmesélésére.”