Egy merőben új műfajt igyekszik megteremteni az egyik legpatinásabb hazai szálloda, a Danubius Hotel Gellért. A világon először ad teret egy ilyen jellegű épület színházi előadásnak. A „szállodaszínház” műfaj megálmodói egy komplex élményt kínálnak, hisz a színházi est után egy gyertyafényes vacsora is dukál.
Egyedülálló műfajt indít útjára március első hétvégéjén Budapest egyik legszebb szállodája, a Gellért. A majd’ száz éves épület falai közt „megbúvó”, impozáns méretű Zeneterem renoválása adta az ötletet, hogy elkalandozzon a szálloda a színház világába is. „A Gellért első emeletén a korábban zeneteremnek épült, de a háború után méltatlanul bútorraktárnak használt nagytermet pár éve újítottuk fel” – meséli Fekete Marcell, a szálloda igazgató-helyettese az alkalmanként akár 150 fő befogadására is alkalmas teremről. A több évtizedes „hallgatás” után pedig újra a művészet tölti be a termet, ezúttal azonban a zene mellett a színház kap teret majd a falak között.
„Terveink szerint nem csupán a színház műfaját ültetjük egy eddig nem megszokott helyszínre a Vasuta Fröccs támogatásával, de teljesebbé téve az estet, a Gellért Söröző kiváló konyhájának háromfogásos vacsoráját is kínáljuk a teátrum-élmény mellé”.
Természetesen a főszerep a színházi előadásé, amely március 6-án kerül bemutatásra. A darab Thuróczy Katalin Macskalépcső című műve, Sztárek Andrea rendezésében két kiváló fiatal színművész, Szitás Barbara és Mezei Léda előadásában. Az előadás két nő drámai – vagy talán komikus – találkozása. Ahogy megismerik egymást, majd ahogy egyre szorosabb a kapocs, amely összeköti és egyben szét is választja őket. Sorsuk egyetlen közös pontban metszi egymást, ekörül forog a jövőjük, az életük, talán a haláluk is… Profán gondolati tangó – a szerelem, a szeretet, az érzelmi válságok, a szánalmas emlékek és a kirobbanó indulatok között. Torz – vagy talán nagyon is valóságos – tükörképe két szenvedélyes életnek. Meglehet, a tükörből saját arcunk néz vissza ránk…
Macskalépcső
Szerző: Thuróczy Katalin
Szereplők: Szitás Barbara, Mezei Léda
Rendező munkatársa: Csesznek Judit
Rendező: Sztárek Andrea
Bemutató: 2014. március 6., 19.30.
További előadások: március 7., március 8.