Újkrumpli - ronda és finom - Socfest

Újkrumpli – ronda és finom

Olvasási idő: 2 perc

Kétségtelen, hogy a magyar konyha egyik fő alapanyaga a burgonya. Magyarország legviszontagságosabb, legínségesebb idejében is hű barátunk volt. A háziasszonyok ezért minden kreativitásukat latba vetették, hogy ezt a gyökérgumót változatosan használják fel. Nem véletlen tehát, hogy krumplis receptekben bővelkedünk, hisz a burgonya tökéletes köret, főétel és sós sütemények alapanyaga egyaránt . Ezúttal gasztrobloggerek receptjeit mutatom be.

Csípős sajtkrémes újkrumpli

Hozzávalók

  • 1 kg apró újkrumpli
  • 2 doboz krémsajt
  • 2 dl tejszín
  • 3 evőkanál vaj
  • 1 fej fokhagyma
  • 2 kiskanál koriander
  • 2 kk. római kömény
  • 10 szem szegfűbors
  • 2 chili
  • 1 lime héja és leve
  • nagyszemű só és bors

Egy serpenyőben megpirítjuk a fűszereket, majd mozsárban összetörjük őket. A vajat szintén serpenyőben felforrósítjuk és a már körömkefével megsikált krumplikat beletesszük, sózzuk. Öntünk rá egy ujjnyi vizet, és beleszeleteljük a fokhagymát. Amikor a burgonya már majdnem puha, beleszórjuk a fűszereket, a lime héját, a felszeletelt chilit és rányomjuk a limelevet. Hozzáadjuk a krémsajtot valamint a tejszínt. Elzárjuk a lángot, és hagyjuk még legalább 5 percig piheni az ételt, hogy a krumpli jól magába szívja a szószt.

(forrás: http://fuszereslelek.blog.hu/)

Gombás-tejszínes rakott csirkemell

Hozzávalók

  • 35 dkg csirkemell
  • 60 dkg krumpli
  • 40 dkg gomba (csiperke és laska, de lehet még más is)
  • 3-4 dl tejszín
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 db kimagozott chili
  • só és bors

A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk és elősütjük egy serpenyőben. (A krumplit is elő kell főzni sós vízben.) A hús akkor jó, amikor a kés már nagyjából átment rajta, de nem főtt meg teljesen. A gombát megtisztítjuk és megpirítjuk kevés olajon.Ha megpirult, mehet hozzá a kimagozott, apróra vágott chili és a zúzott fokhagyma. Pár percig még sütjük, majd beleöntjük a tejszínt, amit forrás után további 1-2 percig főzünk. Egy jénait kivajazunk és a karikákra vágott krumpli szeleteket elhelyezzük rajta. Ezután jöhet a csirke,majd a gombás szósz. Addig folytatjuk a rétegezést, amíg van minden alapanyagból. A legtetejére reszelt sajtot szórunk, és addig sütjük ételünket, amíg a sajt szép pirosra nem sül. Érdemes minden réteget megsózni egy picit, hogy igazán finom legyen.

(forrás: http://gasztropause.blogspot.hu/)

Újkrumplisaláta

Hozzávalók

  • 60 dkg újkrumpli
  • 3-4 feldarabolt zöldhagyma
  • 3 felkockázott paradicsom
  • 1 csokor felaprított petrezselyem
  • 5 dkg kimagozott fekete olajbogyó
  • 2 gerezd reszelt fokhagyma
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál kapribogyó (elhagyható)
  • só, bors

A lesúrolt, vagy héjától teljesen megtisztított újkrumplit felkockázzuk. Ha szükséges, felforrósított olajon pár percig pirítjuk, majd lefedve 10-15 percig saját levében pároljuk. Beletesszük a fokhagymát és a petrezselyemzöldet. 1-2 percig sütjük, utána levesszük a tűzről. Végül hozzáadjuk a friss zöldségeket, a hagymát, paradicsomot, az olajbogyót és a kapribogyót, ha van.

(forrás: http://palocprovence.blogspot.hu/)