Kocsmaműveltség - Socfest

Kocsmaműveltség

Olvasási idő: 3 perc

Egyre népszerűbbé válik a fiatalok körében a kocsmakvíz. Már 10 helyszínen folyik telt házzal minden hétfőn a QuizNight. Amíg a haverokkal a szokásos sörözős estéteket töltitek, tesztelhetitek a műveltségeteket is.

A játék nagyjából két órás, kisebb szünetekkel. Három részre tagolódik, az első húsz kérdés után tartanak egy szünetet, majd jönnek a villámkérdések. A mosdólátogatást és cigizést követően pedig egy második húsz kérdésből álló rész következik. Végül a negyven kérdésre adott válaszokból lesz meg a végeredmény, vagyis az italt megnyerő csapat pontszáma.

A külföldön már bevett egyéni illetve páros kvízektől eltérően itthon kis létszámú csapatokban játszunk. A szabályok alapján 5 fő vehet részt egy csapatban, azonban ha többen vagytok az csupán 1-1 pontlevonással jár. Nincs szükségetek másra, csak egy tollra és az eszetekre. Nem kell félni az atomfizikusoktól, mert a kérdések széles skálán mozognak. Itt ugyanúgy nyerhetsz az Oscar díjátadó ruháinak ismeretével, de fizikai törvényekkel éppúgy.

A témakörök több csoportra oszlanak, esetenként igen vicces, a megfejtéshez nagy fantáziát igénylő részekkel. Az első blokk mindig a beküldött kérdésekből áll, így ha esetleg épp a te kérdésed kerül kiválasztásra, máris egy pont boldog tulajdonosa lehetsz. A kapcsolati kör elnevezés arra vonatkozik, hogy a feltett kérdések valahogyan kapcsolódnak egymáshoz, összetartoznak, még ha sokszor nem is olyan egyértelműen. Természetesen akinek sikerül az első pár után rájönnie, mi a közös pont, a többi megfejtést már jóval könnyebben meg tudja oldani.

Általában a villámkérdéseknél is egy tárgykör köré fonódik a tematika. Például rovarokat kellett felismerni. Nem kell azonban attól tartani, hogy a latin nevüket kérik, az egyszerű tücsök és szöcske is megteszi! A híres négyesek, mint a Fantastic Four, a muskétások, az evangelisták is egy téma lehet. Ennél a résznél nem számít, hány fő játszik a csapatban, nem vonnak le érte pontokat, a díjazásnál viszont külön jutalom jár.

A második rész újabb húszas blokkjának utolsó öt kérdésénél pedig magasabb pontszámokért versenghetnek a kocsmázók. Óvatosnak kell lenni, mert ha valamelyik kérdésre rosszul válaszolsz, akkor a többire kapott pontot is elvesztheted. Így ha valamiben 100%-ig biztos vagy, akkor a bizonytalan válaszokat inkább húzd ki!

Bár a játék alaposan előkészített, hiszen a kérdéseket és aztán a megoldásokat kivetítőn kísérhetitek végig, mégis néha előfordulhatnak viták. Például, hogy a képen egy szöcske vagy egy sáska látható-e, vagy hogy az ezerlábúnak valójában hány is a lába. Éppen ezért minden pubban játékmesterek kísérik végig a vetélkedőt, akik a panaszok kezelésében igazán rugalmasak, és a wikipédiának hála, gyorsan felgöngyölítik a megfelelő választ.

A szokásos heti kvízek játékosai bajnokságon vehetnek részt, év végén kihirdetik a legjobb kocsmakvízelőket. Azért, hogy ne legyen minden hét egyforma, különböző plusz feladatokat is kitalálnak a szervezők, amelyeket jelvényekkel jutalmaznak. Ilyen a halloweeni töklámpás-faragás, és a farsangi, jelmezes különkiadás. Ezeket a pluszpontokat természetesen külön vezetik, a résztvevők “jófejségének” díjazása céljából.

Ha megtetszett a játék, gyertek el ti is hétfőn! Időben kapjatok még észhez, mert a helyek gyorsan elfogynak. A QuizNight honlapján van lehetőségetek asztalt foglalni!