Új szórakozóhelyet avattunk a a Dunán - Socfest

Új szórakozóhelyet avattunk a a Dunán

Olvasási idő: 2 perc

Az 1939-es építésű, a magyar dunai-tengeri hajóflotta utolsó megmaradt tagja decemberben új szolgálatra jelentkezett. Az eredetileg Kassa névre keresztelt TISZA típusú hajó immár a Batthyányi tér közvetlen közelében TRIP hajó néven szolgálja a fiatalok szórakozását. 

Egy kis történelem

A Kassa, az egykori magyar dunai-tengeri flotta utolsó megmaradt hajója, 1939-ben készült el az újpesti hajógyárban. Az 1941 és 1944 között hadiszolgálatot teljesítő hajót 1944-ben a Vörös Hadsereg elől Ausztriába menekítették, ahonnan 1947-ben térhetett vissza hazai vizekre, immár új nevén, Debrecenként. A 60-as évekig folyami szolgálatot teljesítő kereskedelmi hajóként működött. A 60-as években kivonták a forgalomból, hogy 1.sz. Műhelyhajóként 1964 és 1998 között szolgáljon születése helyszínen, az újpesti hajógyárban.

Hajómotor

Az egyik 400 lóerős Ganz VIII JhR 216/310 dieselmotor

1999-ben talált rá egy alapítvány, amely 2006-ban felújíttatta.

A hajó új korszaka 2017-ben kezdődik, amikor a budapesti szórakozóhelyek közé belép, és TRIP hajóként meghódítja a hazai és a külföldi közönséget is.

A hajó, mint szórakozóhely

Mindenki tudja, hogy ez a fajta klub nem az első Budapesten, ám kétségtelenül teljesen más. Kezdve onnan, hogy a TRIP hajón a zenei programokon, koncerteken kívül színházi és dumaszínházi előadásokat és hamarosan filmvetítéseket is tartanak.

Mondjuk jelenleg egy régről itt maradt művelődési ház illetve egy táncterem benyomását kelti, ami betudható annak, hogy korábban egy tánccsoport használta, ám azt is megtudtuk, hogy hamarosan átalakul és modernizálódik, jobban hajósodik a belső enteriőr. Reméljük, hogy a jelenleg dohányzóként használatos fedélzeti részből is kihoznak valami kellemes chillezős helyet, ahol le lehet ülni akár egy kávéra egy kellemes tavaszi délutánon, mert ez biztos nagyot dobna a hajón.Főleg amiatt, hogy valami elképesztően gyönyörű kilátás nyílik a budapesti Duna part meseszép épületeire.

A művház feelinget enyhítette viszont a koncertterem technikai minősége. A beállás során még olykor hangosnak tűnő zene a koncert során teljesen élvezhető volt. Hallatszott, hogy ért hozzá a hangos srác, mert a koncert nem üvöltött, így a legapróbb részletességig élvezhettük az ottjártunkkor fellépő Korai Trancemision zenéjét. Külön jó pont, hogy a koncertteremmel szemben levő asztalokkal berendezett leülős helyen vagy minimálisan, vagy csak a szomszédból átszűrődve hallatszott a zene, ami mellett nem kell üvöltözni a barátainkkal – csak ha hülyék. :)

Korai Trancemission

A zenekar a Korai Öröm trance verziója igazából. Aki az “eredeti” formációt ismeri, annak nem kell bemutatni a srácok eklektikus zenéjét. Ez a verzió viszont kőkemény trance muzsikát nyújt, természetesen élő hangszerekkel, ami igazán különlegessé teszi az egészet.

A kiemelt képet a keepswinging.hu weboldalon találtuk