A Bérgyilkosok hitvallása - Socfest

A Bérgyilkosok hitvallása

Olvasási idő: 2 perc

2008-ban egy kicsinek nem nevezhető cég (Ubisoft) piacra dobott egy videojátékot, amely azóta is töretlen népszerűségnek örvend és már a sokadik folytatását is megélte. Ez a játék nem más, mint az Assassin’s Creed, amelynek története visszanyúl a középkorba, abba az időbe, amikor a keresztes hadjárat teljes mértékben elfogadott dolog volt. A játék során mi magunk is részesei lehettünk ennek a világnak, ám magától értetődően – már csak a címből is -, egy speciális céh tagjának szemszögéből követhettük az eseményeket.

Nos, a játék sikerét látva nem meglepő, hogy a történetet hamar adaptálták a könyvmolyok számára is. Eddig 4 kötetet adtak ki, és még erre az évre várható az ötödik könyv. A megjelent regények névszerint:
Assassin’s Creed: Reneszánsz
Assassin’s Creed: Testvériség
Assassin’s Creed: Titkos Keresztes Háború
Assassin’s Creed: Jelenések

Az alkotói munkával Oliver Bowdent bízták meg, aki nem okozott csalódást egyik kötetben sem, az összes rész tökéletesen visszaadja a videojáték nyújtotta élményt, de ugyanakkor azok számára is legalább akkora élvezet lesz olvasni, akik még csak nem is hallottak a játékról. Mindegyik műről elmondható, hogy igencsak pörgősre sikeredett, aligha találkozunk a szereplőket, vagy a helyszíneket leíró hosszas elemzésekkel, (bár még így is mindegyik kötet az 500-as oldalszámot súrolja) ami az elején némileg zavaró lehet, de idővel szinte észre sem vehető a cselekmény irama mellett.


A regényekben (az Assassin’s Creed: Titkos Keresztes Háború kivételével) egy bosszúra szomjas fiatalember, név szerint Ezio Auditore sorsát követhetjük végig, aki ahhoz, hogy visszaállítsa családja becsületét, és véget vessen hazája romlásnak, kitanulja az orgyilkosok mesterségét, majd szembeszáll az eseményeket háttérből irányító és világuralomra törő Templomos lovagokkal. Kalandjai során olyan kiváló elmékkel találkozik, mint Leonardo da Vinci (igen az a da Vinci) és Niccoló Machiavelli, akik segítik és tanácsokkal látják el útja során.

Összességében elmondható, hogy aki a kezébe veszi ezeket a könyveket, igen hamar a rabjukká válhat, lévén a remek történet, az események szüntelen forgataga és a néhol már már brutalitást súroló gyilkolási módok. Ezek mind-mind magukkal ragadják az olvasót. Ezt az állítást jól példázza, hogy az első két rész bekerült a Libri Aranykönyv versenyének 50 legjobb külföldi könyve közé.