A zöld banya titka - Socfest

A zöld banya titka

Olvasási idő: 2 perc

Valószínűleg mindenki látta, hallotta vagy olvasta az Óz, a csodák csodája történetét, amelyben Dorothy Kansasból legyőzi a Gonosz Nyugati Boszorkányt. Bizonyára a nagy többség az aranyos kislánynak szurkolt a piros cipellőért folyó harcban. De miért is? Hiszen a méregzöld, seprűn manőverező, rikácsoló hangú és gonosz boszorkányról semmit sem tudunk. Miért is olyan fontos neki az a fránya cipő? Egyáltalán miért gonosz? Vagy feltehetném azt a kérdést is, hogy gonosz-e ő egyáltalán? Nem ismerjük az ő történetét, csak a mese egyik oldalát látjuk, amelyik gonosznak, sőt a leggonoszabbnak állítja be.

nyugboszGregory Maguire megmutatja nekünk az érem másik oldalát. Testközelből megismerhetjük Elfabát (kérem szépen ez a boszorkány becsületes neve), a kort, amelyben élt, végigkövethetjük a történetét, egészen a születésétől a haláláig. A regény egy olyan vidéken játszódik, ahol a beszélő állatok az egyenjogúságért harcolnak, a mumpicföldiek a középosztály stabilitását akarják, az a bizonyos sárga köves út pedig az elnyomás szimbóluma a kvarangyok számára. Nem csak a megteremtett világ földrajzi, gazdasági és politikai helyzetét ismerhetjük meg, hanem megtudjuk azt is, hogyan került Óz a hatalom élére. Ebbe furcsa világba születik bele Elfaba, itt válik hagyománytisztelő polgárrá és forradalmárrá egyben.

A könyv olvasása során teljesen átértékelődhet számunkra a jó és a rossz szembenállása, megfordulhat a szemléletmódunk. Akkor ki is a gonosz? A diktatórikus elveken működő Óz és birodalma vagy a különc, zöldbőrű „boszorkány”, aki csak próbál beilleszkedni? A következtetés az olvasóra van bízva, hiszen nincs ránk erőltetett nézet, a kapott információk sorsáról mi magunk dönthetünk.

Maguire regényének nyelvezete nem a legegyszerűbb és témája sem oly’ könnyed, mint Baum meséjének. Ajánlom mindazoknak, akik a régi történetet hallva elgondolkodtak már azon, miért is fontos a banyának az a fránya piros cipellő.