A végtelen mesekönyv folytatódik - Socfest

A végtelen mesekönyv folytatódik

Olvasási idő: 2 perc

2016-ban is alkotásra buzdítja a kreatív és fantáziadús gyermekeket „Az én MESÉMET adom neked” meseíró és -illusztráló pályázat, amely idén tizedik alkalommal kerül megrendezésre, határon innen és túl.

A „Mesém” projekt magyarországi és határon túli gyermekek 2008-ban útjára indult, sajátos, kulturális kapcsolata, amely az akkor megjelent, Az én mesém (is benne van) című mesekönyv révén egy immár több mint 20.000 fős alkotó közösséggé nőtte ki magát. Ennyien vettek részt ugyanis mindeddig az évről évre meghirdetett meseíró és -illusztráló pályázatsorozatban, ám a projekt olvasótábora ennél is kiterjedtebb: a mesekonyvem.com, illetve annak utóda, a mesem.hu honlap látogatottsága mára már meghaladta a negyedmilliót is, mintegy 100 különböző országból.

A szervezők – Buzás Kálmán és Nagy Krisztinaeredeti terve egy végtelen oldalszámú, évente gyarapodó, online mesekönyv létrehozása volt, amelyből – a folyamatosan frissülő, virtuális mesegyűjteményen túlmenően időközben már nyolc, színes, illusztrálttet is megszületett, egyenként átlagban 400 oldalas terjedelemben és limitált, 1.000 darabos példányszámban.

mesem_kotetekA Räth Lépcső Tudásközpont által támogatott projekt 2015-ben egy mesemondó YouTube csatornával is kiegészült, KEDDmese címmel. A csatorna ötletgazdája M. Tóth Géza, a KEDD Animációs Stúdió alapítója és vezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora. Neki köszönhetően mára már nem csupán olvashatjuk, hanem – neves színművészek tolmácsolásában – meg is hallgathatjuk a gyermekek által írt meséket.

keddmese

A hosszabb távú cél pedig egy olyan irodalmi tehetséggondozó műhely létrehozása, amelyben a hagyományos módszereket, illetve a modern, digitális világ nyújtotta lehetőségeket kihasználva segíthetik az ifjú tehetségeket. Ennek jelei már most is észlelhetők: a projekt résztvevői közül már nem egy alkotó saját kötettel is bemutatkozhatott, amiről a program hivatalos Facebook-oldalán is folyamatosan hírt adnak.

A soron következő „Mesém” pályázatra a jelentkezés már elindult. Pályázni kizárólag elektronikusan lehet, a mesem.hu/palyazat weboldalon keresztül. A pályázatra két kategóriában – meseírás, illetve -illusztrálás – és négy korcsoportban – 6-9, 10-13, 14-17 és 18+ év – lehet jelentkezni. Egy-egy pályázó akár mind a két kategóriában is nyújthat be pályázatot, akár a saját meséjét illusztrálva. A pályaművek előírt terjedelme kb. egy oldal, de semmiképpen sem több két oldalnál.

A mesék beküldési határideje: 2016. április 11. Az illusztrációkat pedig 2016. április 4. és május 11. között lehet beküldeni. A szervezők a beérkező munkákat folyamatosan töltik fel a honlapra. Az eredményhirdetésre, amely során eldől, hogy kik kerülnek be a 2016-os kötetbe, 2016. május 6-án fog sor kerülni; az ünnepélyes díjkiosztó és könyvbemutató 2016 őszén várható.

További információk a mesem.hu weboldalon.