Mit érdemes megnézni a Balaton körül? - Socfest

Mit érdemes megnézni a Balaton körül?

Olvasási idő: 5 perc

Rengeteg látnivaló, jó kajálda és szállás található a Balaton körül amit mindenképp érdemes felkeresni, ha arra járunk. Ezek közül válogattam ki a saját kedvenceimet.

Egy túraútvonal tervezése talán ott kezdődik, hogy számba vesszük azokat a helyeket, amiket szeretnénk megnézni, vagy épp megmutatni az ismerőseinknek. Lehet ez egy eldugottabb látványosság, egy kellemes pihenőhely vagy a legjobb borozó a badacsonyi soron.

Látnivalók

Tihanyi fazekasház

Talán egyértelmű, hogy az északi part, és vele együtt a Balaton-felvidék sokkal több látnivalóval rendelkezik. A tihanyi apátságot és a visszhangot szinte már említeni sem kell, de vajon hány turista tudja, hogy a település északi végénél találhatóak az úgynevezett barátlakások, amelyeket kb.  a X-XI. században vájtak a 20-30 méteres, meredek bazalttufafalba és egy vallási remetetelepet alkottak. Sajnos mára már csak három ilyen barlang “látogatható”, arról pedig nem sikerült semmilyen információt találni, hogy a kicsit odébb található leánylakások milyen állapotban vannak.

Szintén vallási emlék és szintén kevésbé ismert, hogy a  balatonudvari temetőben a sírkövek szívecskére hasonlítanak. Ennek az okát nem sikerült sajnos kideríteni, de mindenképp érdemes megnézni, ha arra járunk. De nem szabad elfeledkezni a Salföld mellett található Pálos apátság romjairól sem. A maradványok az erdő közepén vannak, nem olyan kellemes az odavezető poros út, de a látvány lenyűgöző, ráadásul a fák lombkoronáján átszűrődő napfény mindig érdekesen világítja meg a helyet.

Pálos kolostor Salföldön

Nem szabad kihagyni a Szigligeti várat sem. Néhány éve felújították, így egy igazi várba léphetünk be, illetve gyönyörű a kilátás. Irodalomkedvelőknek illik megállni a József Attila emlékháznál, ami egy egészen érdekes interaktív kiállítást rejt magában, vagy a füredi Jókai Mór emlékháznál.

Természetközeliek

Már a Balaton keleti részén a löszfal tetejéről rengeteg kilátási pont van, ahonnan elénk tárul a Balaton látványa a maga teljes hosszában, de akik magasabbról nézelődnének, azoknak északabbra kell menni. Itt szinte minden falunak van valami saját kilátója, de talán a füredi Tamás-hegy és a kereszt, illetve a badacsonyi Bujdosók lépcsőjének a végén található kilátó a tuti. A listából a déli parton található balatonboglári Gömbkilátó sem maradhat ki, ami különös formájával az egyik legnépszerűbb látogatási pont.

Balatonboglári Gömbkilátó

Aki szeretne egy kellemes pihenőt tartani árnyas fenyőfák tövében, annak érdemes ellátogatni a badacsonyörsi Folly-arborétumba. Ez egy nagyjából 3 hektáros fenyőfamúzeum, amit Dr. Folly Gyula és családja hozott létre. Sőt, borászatuk is van, szóval az édes pihenőt egy kellemes borral is feldobhatjuk.

Fotás: Folly Arborétum és borászant

Azt sem szabad elfelejteni,hogy a Balaton felvidéken, pontosabban Szentbékkállán található kőtenger területén van az a hatalmas ingó kő, amire felmászve egészen érdekes élményben lehet részünk, hiszen érződik, hogy mozog, de mégis biztosak vagyunk benne, hogy nem borul le. Ha pedig már úgyis a közelben vagyunk, érdemes tenni egy apró kitérőt a kékkúti Theodora forráshoz, ami pont az, amire egyből gondolunk. Ezt a vizet lehet a boltokban kapni.

Kis-Balaton

Kis-Balaton a Balatontól délnyugatra fekvő, természeti és kulturális értékekben gazdag tájegység, amelynek jelentős része védettséget élvez. A terület a Zala folyó torkolatvidéke, amely mindig mocsaras, jelentősen ingadozó vízszintjéről nevezetes vidék volt.

Kis-balatoni nemzeti park

Ha van időnk, meglátogathatjuk a Tüskevár című filmsorozatban felbukkant helyeket, Matula bácsi kunyhóját, a Fekete István emlékhelyet, bár ez utóbbi csak szervezetten látogatható. Kihagyhatatlan a különleges atmoszférája ennek a vidéknek.

Állatkertek

Forrás: WeLoveBalaton

Kevésbé ismert az is, hogy Balatonfüreden, a Koloska völgyben, távol a város nyüzsgésétől egy vadaspark található, ami igazán kellemes kikapcsolódást jelenthet, ha már besokalltunk a forgatagtól. De ha már állatok, érdemes lehet megnézni Keszthelyen a kápolnapusztai bivalyrezervátumot vagy a salföldi majort is. Ez előbbi  a hazánkban őshonosnak számító bivaly fennmaradásában, génállományának megőrzésében fontos szerepet játszik, s egyben a faj bemutatásának népszerű központja. A major pedig egy kellemes pihenő lehet azoknak akik érdeklődnek a mezőgazdaság és a házias állattartás iránt.

Étel-ital-strand

A Balaton körül is egyre több helyen lehet igényes, minőségi ételeket fogyasztani, de most csak néhányat említenék, ahol már jártam, vagy valamiért megfogtak.

Az egyik örök kedvenc a Budatava Rock Pub & Cafe Balatonalmádiban, ami egy motoros, rockkocsma hatását kelti első ránézésre. Ha időben érkezünk, napi menü is kapható és zseniális a pizzájuk. Másik kedvenc a mindszentkállai Káli-Kapocs nevű hely, ami a település központjában, a templom-kisbolt-kocsma szentháromság utolsó tagja. Van egy kis budapest romkocsmafeeling is és szuper konyha, megfizethető áron.

Gyrostál a fonyódi kis strandon

Kifejezetten kerékpáros pihenőhely a köveskáli Kerékbár, ami egy régi parasztház udvarán került kialakításra. Kellemes pihenő, finom limonádéval és fröccsel. Ha jól emlékszem, még valami kajaféle is van. Persze rengeteg bringás pihenő van, csak sajnos sok nem nagyon van jelölve, illetve sokszor előfordul, hogy egy “hagyományos” pihenő után 100 méterre van egy kerékpáros, de akkor már késő.

Strand kategóriában az örvényesi strand az északi parti kedvenc, nem annyira durva a víz mélyülése és nagyon finom a lángos. A déli parton a fonyódi kis strand az abszolút nyertes. Nem egyszerű észrevenni, ezért nincs is zsúfoltság, viszont szerintem itt adják a térség legjobb gyros-tálát.

Az örvényesi strand

Természetesen ez a lista csak egy rövid kivonat azokból, amiket a tó körül találhattok. Minden nap megnézve a térképet, mindig előkerül egy újabb érdekes hely. Egy vízi malom, egy érdekes kiállítás, egy borászat. Nyitott szemmel kell járni, de nem szabad túlzásba sem esni, mert se idő nincs mindenre, meg hagyni kell látnivalót a későbbi kirándulásokra is.

Kerékpárral a Balaton körül – 1. rész