Pomáz KB 30 - Socfest

Pomáz KB 30

Olvasási idő: 3 perc

A Holdvilág-árok Egyesület által szervezett Pomáz Körül-Belül teljesítménytúra neve onnan származik, hogy az útvonalát igyekezték Pomáz közigazgatási határaihoz a legközelebb vinni.

pomaz_logoPomáz a háború előtt a Pilisi járás székhelye volt, hozzá tartozott Visegrádtól  Piliscsabán át Pesthidegkútig 22 település. 1934-ben a járást szétosztották, majd 1940-ben végleg megszűnt és az új székhely Szentendre lett, de külterülete jelenleg is nagyobb, mint Szentendréé vagy bármely szomszédos településé. Pomáz több mint a Pilis kapuja, mélyen belenyúlik a Pilis-Visegrádi hegységbe. Rengeteg turistaút, tanösvény, egyesület, vagy vezetett túra áll az érdeklődök rendelkezésére.

IMG_8412Idén már negyedik alkalommal vághattak neki a lelkes túrázók a 10/30/40 vagy akár az 55-ös távon. Én tavaly és most is a 30-as távot választottam, más néven a „kiskör”-t. 7-től 9-ig volt a start, s mivel az elmúlt napokban rekkenő hőség volt, a szokásos középmezőny helyett 7:15-ös rajttal indultunk neki a városhatárnak. Egy kis aszfalt, majd egy meredek földút lefelé és máris a Barát-patak-völgyébe értünk. A múlt évben még a kerítés mögött legeltek a lovak, most az út közepén tanyáztak de szerencsére a szelídebbik fajtából származtak. Az ártéri réten áthaladva beérünk a fák közé, ahol az első önellenőrző pont vár ránk. A kód felírása után balra rövid kaptató, majd jelöletlen úton megyünk tovább a susnyában. Nem árt erősen figyelni a szalagozást (habár a szervezők jó munkát végeztek ez ügyben is), mert könnyen eltéved az ember. Széles útra kiérvén jobbra tartva elérjük a zöld sávot, egy szép fenyvest és a második ellenőrző pontot, ahol frissítő és egy kis majszolni való a jutalmunk. Immár a Kevély oldalában haladunk, megindulunk fölfelé egészen egy emlékműig, ami egyben önellenőrző pont is. Felérvén egy kilátóhely fogad minket jó rálátással IMG_5769Pomázra és Szentendrére, balra pedig a zöld lyuk barlang. Egy kis pihenés, gyönyörködés és indulás tovább lefelé szalagozott útvonalon. Némi kacskaringózás és fel-le után elérünk egy vadász les romjai mellett, majd megindulunk lefelé – balra az erdő Budakalászé, jobbra a diós Pomázé. Az erdő sarkán balra fel, kanyargás, aztán le és máris a Majdán-nyeregnél vagyunk. Megmászunk egy kis dombot, majd felkaptatunk az Oszoly-csúcsra. Remek a kilátás Csobánkára és a Dera-völgyre, felírjuk az ellenőrzőkódot, majd vissza és egy ösvényen át elérjük az Oszoly-orrát. A következő szakasz elég meredek, konkrétan lezuhanunk Margitligetig, ami a Csobánka és Pomáz közti határon van. Az egyik kanyarban majdnem megnéztem a hegy oldalát kicsit közelebbről, de szerencsére az utamba akadt két kis vékony fa, azok segítségével megálltam a szakadék szélén. A nagy adrenalin löket után ellenőrzőpont, jobbra haladunk az aszfaltúton a Holdvilág-árok felé. Az erdőben egy T elágazásnál jobbra fel, kis kanyargás és beérünk a völgybe. Én nem kedvelem a kerülő utat (első sorban azért, mert utálom a lépcsőt) és a két túratársam sem, úgy hogy mi inkább a létrán másztunk fel. Megindulunk felfelé lazán, aztán az emelkedő bekeményít. De nem kicsit. Általában ilyenkor kérdezem magamtól, hogy már megint miért jöttem el, aztán hamar rájövök, hogy főleg azért, mert csodaszép helyekre jutok el. A IMG_8444nagy mászás és tüdőköpködés után a Csikóvári-nyeregbe érünk, az ellenőrzőpont után átrongyolunk a Vasas-szakadékba, felírjuk a kódot, majd tovább a Kőhegyi Menedékházhoz, amely az utolsó ellenőrzőpont. Eddig kellemes időnk volt, felhős-napos 21-24 °C-os, de már a Vasas-szakadéktól megindulva hallottuk az ég morajlását. Nem sokkal utána érkezett az eső is, ami addig tartott, amíg leértünk Kőhegyről a Szentendrét Pomázzal összekötő aszfaltútra. Innen már csak vissza kell sétálni a városon keresztül a Művelődési házig, és a túra letudva. Az oklevélen kívül magunkénak tudhatunk egy tál meleg ételt leves vagy lecsó formájában. Én a levesre szavaztam, tavaly csak az volt, de gazdag és laktató. Most sem csalódtam, olyannyira jól laktam vele, hogy a hazafelé úton majd’ elaludtam.

Summázva nekem csupa pozitív élményem van továbbra is a Pomáz KB-ről. Jó a szervezés, a szalagozás, a szintelosztás, szép helyeken megy az útvonal és a pontellenőrök is jó fejek. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy jövőre is bevállalom. Érdemes végig járni!