Téli eső, búcsúszó - Socfest

Téli eső, búcsúszó

Olvasási idő: 2 perc

Először is bocsánat, amiért ennyire elmaradtam a rovattal – sem időm, sem ihletem, sem energiám nem volt igazán írni. Nekem a december egy nagyon hanyag hónapra sikeredett túra szempontjából, összesen egy darab Bakonyi Mikuláson voltam.

Pálos kolostorromAz előző cikkemben említést tettem a Tanúhegyek nyomában teljesítménytúráról, amelyen a tervezett 20B helyett csak a 15-ös távra mentünk. A Klastrom-völgybe beereszkedve kis kitérővel megnéztük a Pálos kolostor romjait, amely a mai Salföld falu határában található. A templom falai a boltozatig állnak, a szentélyben helyenként láthatóak még a bordaindítások nyomai. A gótikus ablakok közül egy mérműves ablak áll, ezen megmaradtak részletképzések, a másik ablakból viszont már kitört a mérmű. A kolostorszárnyakból csak részletek maradtak fent, a falak körülbelül combmagasságig állnak. Tóti-hegyA Tóti-hegyre fel még csak-csak fogtuk a talajt, lefelé már sokkal nehezebb volt a dolgunk a teljesen felázott, sáros föld miatt. A csúcson átfagyott pontellenőrök fogadtak minket jókedvűen. Kilátásunk lett volna többek közt a Gulácsra, ha nem lett volna akkora tejfel. A Gulács továbbra is az egyik kedvenc hegyem, nagyon tetszik a széttört bazaltút és a lemezesre töredezett oldala. Érdekesség, hogy a hegy nehezebb és meredekebb terepe az alja – olyan, mintha vasúti töltésen caplatna az ember. Nem meglepő módon a kilátás itt is elmaradt, hiszen a pára egész nap kitartott, ennek ellenére egy újabb, remek túrát tudhatunk magunk mögött.

DSC04751A Bakonyi Mikuláson két évvel ezelőtt voltunk, hasonló időjárási viszontagságok között, mint most. Ismét a 18-as távot választottuk, igazából az Ördög-gát miatt. Az az emlékképem van róla, hogy a folyamatos patakátkelést egy ideig élveztem, aztán a végére már az agyamra ment, a gátat pedig nem mertem megmászni, inkább kikerültem. Az esős időszaknak köszönhetően elég sok víz volt az Ördög-árokban, ami kicsit tovább nehezítette a patakban való mászkálást. Gondoltam most már rendelkezem olyan erőnléttel, hogy a hagyományos úton jussak át az Ördög-gáton – jelentem, kimásztam, és baromi jó volt. Egészen addig kitartott a jókedvem, amíg az eső meg nem érkezett. Az utolsó 5 kilométeren folyamatosan szakadt.

Tervben volt a Fóti-Somlyó 30, de munka és megfázás okából kihagytuk. Szombaton újra kezdődik a túraév, január 3-án 18. alkalommal kerül megrendezésre a BUÉK 20 túra, valamint itt lehet átvenni az MVTE Érem-díjakat is. Köszönöm a megtisztelő figyelmet, mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok, jövőre is találkozunk egy újabb, túrában gazdag évben!