Az engedetlenség lehetőségei - Socfest

Az engedetlenség lehetőségei

Olvasási idő: < 1 perc

Lope de Vega egyik legjelentősebb drámájának adaptációjára készül a civilekből álló, közösségi színházként működő KB35 Inárcs. Az Engedetlenek a társulat ötödik, a MU Színház repertoárján szereplő előadása.

Fuente Ovejuna címen játsszák a világ színpadain Lope de Vega egyik legjelentősebb drámáját a ránk maradt közel ezer közül. Hős falu címen, a „népi ellenállás” példájaként mutatták be 1952-ben, a Madách Színházban. Többet azóta sem. Nem vert gyökeret a magyar játékhagyományban, ahogyan a szerző legtöbb remekműve sem, pedig Lope de Vegát Szophoklészhoz, Shakespeare-hez, Molière-hez és Csehovhoz mérik szerte a világon, és méltán.

Egészen Schiller Vilmosáig nincs még egy remekműve a drámatörténetnek, amely ilyen erővel és ilyen szemléletesen magát a népet tenné meg főhőssé… – írja Hegedűs Géza a műről. Ma azt mondanánk, a civil közösséget.

Mert a Fuente Ovejuna „klasszikus” a szó Umberto Eco-i értelmében, vagyis minden időben kortárs. Tragikust a komikussal elegyíti (ezek a szerző saját szavai) ismerős módra, szól a nők jogairól egy férfivilágban, és szól az „engedetlenség” lehetőségéről, a hatalommal kötött szerződés radikális felbontásáról, és ennek következményeiről.

A közösségi játékot igénylő alkotást egy gyerekkoruktól – közel húsz éve – együtt alkotó közösség viszi színre: tanár, közgazdász, pszichológus, bölcsődei gondozó, „szabadúszó”, bírósági fogalmazó stb. Civilek.

Bemutató: 2016. május 6-7. 19:00, MU Színház.

A Társulatról:

A KB35 Inárcs közösségi színházként működik. A tagok között található igazgatásszervező, makrogazdasági elemző, drámapedagógus, képanimátor, idegenvezető, középiskolai tanár, pszichológia szakos hallgató, pénzügyi és személyzeti ügyintéző önkormányzatnál, végrehajtási ügyintéző, bírósági fogalmazó, csecsemő- és kisgyermekgondozó.

Vannak, akik már óvodába is együtt jártak és vannak, akik soha nem laktak ugyanazon a településen. Vidékiek és városiak. Központjuk Inárcs: kb. 35 km-re Budapesttől. A színház számukra olyan közösségi tér, ahol előny a nézőpontok sokasága, az alkotást pedig szabadnak – függetlennek és mindenki számára nyitottnak – tekintik.