Csőre Gábort díjazták a Ruttkai Éva-emlékgyűrűvel - Socfest

Csőre Gábort díjazták a Ruttkai Éva-emlékgyűrűvel

Olvasási idő: 3 perc

A Vígszínház társulata minden szilveszterkor Ruttkai Évára (1927-1986) emlékezik, mivel a legendás színésznő december 31-én született. A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a színésznő lánya, Gábor Júlia 1986-ban alapította édesanyja, a Kossuth-díjas színésznő, a Vígszínház vezető művésze emlékére. Idén második alkalommal érte Csőre Gábor színművészt a megtiszteltetés, hogy átvegye a gyűrűt.

ruttkaigyuru (1)

Képeket készítette: Börcsök Zsófia

A díjátadásra a Vígszínházban december 30-án, a Lumpáciusz és Vagabundusz című előadás után került sor a közönség és a sajtó képviselőinek jelenlétében.  Ez alkalommal  az est szereplői mellé fölsorakoztak a társulat tagjai is a színpadon, hiszen minden művész számára izgalmas percek következtek. A díjazott személyéről a Vígszínház társulata mindig titkos szavazással dönt, így a  Ruttkai Éva-emlékgyűrű átadása azért is különösen izgalmas, mert előre soha nem lehet tudni, ki részesül az elismerésben.

Elsőként Marton László, a Vígszínház főrendezője köszöntötte az ünnepségen részt vevőket, megemlékezett Ruttkai Éváról, majd egy filmes összeállítással folytatódott a csodálatos színésznőre való emlékezés. Ezt követően átadta a szót Várnai Péter művészeti titkárnak, aki a szavazatokat tartalmazó dobozból egyenként vette ki a voksokat, és olvasta föl a neveket. A szavazatok számlálása Fesztbaum Béla feladata volt, aki a múlt évben kapta meg az elismerést. Az utolsó szavazat felolvasása után azonnal kiderült, hogy kinek a neve hangzott el legtöbbször, azaz kinek értékelte idén a társulat a művészi teljesítményét.

A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt 2014-ben  Csőre Gábor színművész kapta, amit hagyományosan az alapító, Gábor Júlia adott át férje, Szigethy Gábor kíséretében a kitüntetett művésznek. Csőre Gábor második alkalommal vette át a Ruttkai-emlékgyűrűt. Köszönetében utalt arra, hogy  érzése szerint idén a Toldi című  elbeszélő költeményben nyújtott alakítását értékelte a társulat.  Toldi lebilincselő kalandjai Csőre Gábor előadásában igazi mai történetté alakul a Pesti Színház színpadán, amelyet élőzene és különleges vizuális effektek tesznek még vonzóbbá, és különlegessé.

 A díjazottról:

Csőre Gábor Budapesten született. 1993-ban vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre Marton László osztályába, de már igen fiatalon megismerkedett a színházzal. Előbb a Rádió Gyermekstúdiójában, majd az Ascher Oszkár Színpadon, a Nemzeti Színház Stúdiójában, illetve a Bodnár Sándor Drámai Akadémián tanult. A színművészetis diploma megszerzése után 1997-ben azonnal a Vígszínházhoz szerződött, s azóta is társulatunk tagja. Több filmben nyújtott emlékezetes alakítást, és az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész. Több rádiójátékban szerepelt, számos hanglemezfelvétel köthető a nevéhez. 2002-ben Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, 2004-ben Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, 2010-ben “A kiscsillag is csillag”-díjat kapott. 2014-ben másodízben díjazta a Vígszínház társulata a Ruttkai Éva-emlékgyűrűvel.

csoregabor Jelenlegi szerepei:

Toldi: Előadja

A Mester és Margarita: Berlioz

Ha majd egyszer mindenki visszajön…: Közreműködő

Julius Caesar: Decius

A padlás: LÁMPÁS, a törpe zsörtölődő szellem

Tévedések vígjátéka: Sz. Dromio, E. Dromio

Játék a kastélyban: Titkár

Túl a Maszat-hegyen: PALI KALÓZ; TURGENYEV, A BURGONYA

Makrancos Kata: Kereskedő, átöltözve Vincentio, mantovai ember

A lovakat lelövik, ugye?: Tapesz, a főnök

Príma környék: Férj

A díjról:

A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a színésznő lánya, Gábor Júlia 1986-ban alapította édesanyja, a Kossuth-díjas színésznő, a Vígszínház vezető művésze emlékére.  A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, 1987 óta általában Ruttkai Éva születésnapjának előestéjén adják át annak a művésznek, aki a Vígszínházban az adott évben kiemelkedő művészi teljesítményt nyújtott.

A színésznő aláírásával díszített Ruttkai Éva-emlékgyűrűvel elsőként – 1987-ben – Tordy Gézát jutalmazta a társulat. További kitüntetettek: Eszenyi Enikő, Darvas Iván, Pap Vera, Gálffi László, Kaszás Attila, Lukács Sándor, Tábori Nóra, Jánoskúti Márta, Kútvölgyi Erzsébet, Igó Éva, Börcsök Enikő, Alföldi Róbert, Hajdu István, Csőre Gábor, Harkányi Endre, Rajhona Ádám, Danis Lídia, Epres Attila, Reviczky Gábor, Hegyi Barbara, Venczel Vera, Bata Éva, a tavalyi díjat Fesztbaum Béla,  2014. december 30-án  Csőre Gábor vette át az elismerést.

A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a Vígszínház bármely művésze (színész, rendező) megkaphatja, akár többször is, az adott naptári év során nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért.