Keleti nyitás az Átriumban - Socfest

Keleti nyitás az Átriumban

Olvasási idő: 2 perc

„És beengedünk ötven arabot az üzembe? És ezek hol laknak majd? Itt, a mi falunkba? Huszonheten vannak egy családban, gondolom. Mint a… tudjuk, kik. Az izlandiak.”

Tasnádi István író tollából származik a 2000-ben bemutatott Bábelna – nyelvleckék halandóknak című legendás előadás szövegkönyve. Igazi népszínházi erényeket felvonultató előadás volt az eredeti, szabad és vicces, azonban sokszor drámai mélységű. A Terminal Workhouse arra vállalkozott, hogy az eredeti előadás struktúráját megtartva újraírja a történetet, a jelenkori társadalmi viszonyrendszer figyelembevételével. Ez nem jelenti azt, hogy direkt politikai utalások kerülnek az új drámába, sokkal inkább a társadalmi közérzetet próbálják visszatükrözni, és humorral feldolgozni.

Az új előadás a Keleti Nyitás címet viseli, a szöveg majdnem teljes egészében új. Azért majdnem, mert Tasnádi István drámájából egy jelenetet – kicsit átpozícionálva ugyan – megtartottak. Tiszteletből.

 

 

Bábelnán, a húsipari szövetkezetben nem mennek jól a dolgok. Az üzem haldoklik. Azonban egy új, azerbajdzsáni befektető megveszi a céget, és hoz magával ötven azeri húsipari dolgozót is, a komplett családjaikkal együtt. Az üzem dolgozói tiltakoznak, megrongálják az új tulajdonos autóját is. Trágár szórólapokat terjesztenek az üzem területén.

Zoltán, a cég régi-új személyzetis kulturális ajándékkosárral próbálja meggyőzni az üzem dolgozóit – az előadás nézőit –, hogy az azeri családok és munkások befogadása nagyszerű dolog. A helyszín az üzemi ebédlő. A kulturális ajándékkosár jeleneteket vonultat fel a magyar történelem ezer évéből – Szent Istvántól egészen a huszadik századig, amely jelenetek tanulsága, hogy a befogadás és a nyitottság milyen hasznos volt a magyar nemzet számára.

Másrészről meg szó sincs feketékről – mert a néger szót már rég nem használjuk, Gusztáv –, hanem Azerbajdzsánról van szó. Akik tulajdonképpen a távoli rokonaink. Nézd meg a zászlójukat, meg nézd meg a székely lobogót! Szinte egyforma! Hát még a honfoglalásunk is együtt volt, de ne is menjünk bele, hiszen – többek közt – erről is szól majd ez a kis műsor, amit teljes szívvel készítettünk nektek.

A jelenetek művészi színvonalát nagyban forgácsolja, hogy Zoltán és az üzem portása, Gyula játssza az összes szerepet a műsorban. Továbbá forgácsolja az is, hogy a műsor legelején megérkezik Gusztáv, a legjobb hentes az üzemben, akinek nem szólt senki, hogy itt műsor van. Mellesleg ő az üzem szakszervezeti vezetője, valamint a Bábelnai Gárda önvédelmi jellegű tömörülés vezetője is. Kifejezetten nem hiányzott Zoltánnak, hogy itt legyen. Azonban, hogy Zoltán szavaival éljünk: „a show viszont mászt gó án”, azaz a direkt kritikai közeg sem tántorítja el a lelkes személyzetist, hogy átadja a kosarát.

Zoltán – Géczi Zoltán

Gusztáv – Molnár Gusztáv

Gyula – László G. Attila

Rendező: Dömötör Tamás

Az előadás szünet nélkül 80 perc.

További információk az előadás weboldalán.