Királyhegyi Pál első kétszáz éve a Jurányiban - Socfest

Királyhegyi Pál első kétszáz éve a Jurányiban

Olvasási idő: 2 perc

A huszadik század minden őrületét Auschwitztól Hollywoodig megjáró Királyhegyi Pál könyvét dolgozza fel a Jurányi Az első 200 évem című darabja. Szabó Zoltán színész ötletére és szereplésével Királyhegyi Pál: Az első 200 évem című könyvéből készít színpadi darabot a DEKK Színház és a Füge közösen. A következő, április 9-i előadásra jegyet itt lehet vásárolni. 

Akinek van humora, mindent tud. Akinek nincs, mindenre képes.” A mondás állítólag Királyhegyi Pál író, újságíró, humoristától származik, aki 1900-ban született, 1981-ben halt meg, lényegében részt vett a XX. század teljes őrületében. 19 évesen Horthy elől nyugatra menekült, dolgozott tengerparti hordárként Olaszországban, később Amerikában volt pincér, liftes fiú, nyúlbőrgyári munkás, banki alkalmazott, újságíró és tán még hajléktalan is. Statisztált, majd forgatókönyveket írt Hollywoodban. Később megfordult Angliában, ahol a Daily Telegraphnál dolgozott, és ahogy önirónikusan fogalmazott: „1944-ben repültem hazafelé, sürgős volt az utam, nehogy lekéssem az auschwitzi gyorsot.” Nem késte le, de a lágert végül túlélte, 1945-ben térhetett haza, attól kezdve humoristaként élt.

A Rukkolán ezt a fülszöveget találtam a könyvhöz:

Amikor ​megkérdeztük Királyhegyi Pált, miért adta humoros önéletírásának az Első kétszáz évem címet, így válaszolt: “Ha igaz, hogy a háborús évek duplán számítanak, még le is tagadok a koromból, ha azt mondom, hogy 200 éves vagyok, hiszen már a főnököm volt I. Ferenc Jóska, Horthy Miklós, Szálasi., a nemzetvezető, sőt Hitler is, mert Auschwitzban is dolgoztam, mint egyszerű deportált, márpedig köztudomású, hogy ott elég lassan múlt az idő – már ameddig élt az ember.”
Vannak, akik szerint Királyhegyi a fehér asztalnál sokkal mulatságosabb, mint írásaiban, ahol humora továbbszalad olykor a kelleténél.
Ezek sohasem olvastak Királyhegyit.

Színész: Szabó Zoltán

Fény: Major Mátyás, Újvári Zsolt
Díszlet: Jankó Mátyás, Kovács Tamás
Koreográfus: Horkay Barnabás
Zeneszerző/hangdesigner: Csizmás András
Asszisztens: Bordás Katinka
Produkciós vezető: Kulcsár Viktória, Perjési Éva

Rendező: Bánki Gergely

„Az előadás Királyhegyi Pál örökösének engedélyével jött létre. A szerző jogait a Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség képviseli.”

1027 Budapest, Jurányi u. 1.,
www.juranyihaz.hu, juranyijegy@gmail.com
www.dekk.hu

Kiemelt kép forrása: Szinhaz.org