Makbett új köntösben - Socfest

Makbett új köntösben

Olvasási idő: 2 perc

Egy közismert Shakespeare-mese görbe tükörben: Ionesco Makbett című komédiája a Macbeth és más Shakespeare-művek motívumai alapján szól a hatalomról, a hatalmi játszmák okozta személyiségtorzulásról, hűségről és árulásról, az elvesztett lehetőségekről és sok minden másról. A Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház új bemutatóját Alföldi Róbert rendezi, az olvasópróbát pénteken tartották.

-Alföldi Róbert_fotoMészáros Csaba

Fotó: Mészáros Csaba – kulturbrigad.hu

1972-ben írt, utolsó jelentős színpadi műveként számon tartott darabjában Ionesco a végletekig fokozza a shakespeare-i szituációkat, de nem feltétlenül sötét tónusban, mint például Heiner Müller Macbeth-átirata, alaposan, mélyen, bonyolultan, de szellemes humorral, az abszurditás felé tolva a hatalmi harcok helyzeteit, a politikai elit működési rendszerét ábrázolandó. Szomorú, sőt tragikus, hogy amit akkor abszurdként megírt, az itt és most minden túlzás nélkül maga a valóság. De mi ebből egyáltalán nem egy tragikus előadást fogunk csinálni – mondta az olvasópróbán Alföldi Róbert a darabról, amely Ionesco utolsó jelentős színpadi műve. A darab Magyarországon először 2011-ben, Budaörsön volt látható. A fővárosban először az Átriumban kerül színre a Makbett, szeptember 24-étől, Bognár Róbert fordításában.

A történetben elégedetlenséget forradalom követ, amelynek leveréséért jár a hűség jutalma. A hatalom megvásárolja a lelket, de aztán úgy tűnik, mégsem fizet elég jól. A fiatalok az idősek helyére akarnak ülni, noha fogalmuk sincs, mit kéne máshogy csinálni. Karaktergyilkosságot összeesküvés, lojalitást árulás követ. A jelen nem képes legyőzni a múltat, ezért a jövő sokkal rosszabb lesz, mint bárki is gondolná…

A negyvennél is több szerepet tizenegy színész alakítja az előadásban. A főbb szerepek közül Makbettet Orosz Ákos, Bancót – első budapesti szerepében – Bányai Kelemen Barna, Duncant, az uralkodót Hevér Gábor, Lady Duncant Kerekes Éva, a Komornát Parti Nóra, Candort Szatory Dávid, Glamisst Fábián Szabolcs, Macolt Fehér Balázs Benő játssza, illetve több alakban jelenik meg Bercsényi Péter, Krum Ádám és a Kaposvári Egyetem végzős színészhallgatója, Gelányi Bence is.

Bányai Kelemen Barna, Szatory Dávid_fotoMészáros Csaba

Fotó: Mészáros Csaba – kulturbrigad.hu

A készülő előadás a Vaknyugat, az Igenis, miniszterelnök úr!, Az Őrült Nők Ketrece és a Sirály után a Kultúrbrigád ötödik bemutatója, amelyet az Átrium Film-Színházzal közösen valósít meg.

A premierre szeptember 24-én este fél 8-kor kerül sor, további előadások: szeptember 26-án és 27-én délután 3 órakor. Jegyek az Átrium Film-Színház jegypénztárában, illetve bankkártyás vásárlással online is, továbbá az ismert jegyforgalmazóknál válthatók.