Műfajok találkozása: Kokoschka babája - Socfest

Műfajok találkozása: Kokoschka babája

Olvasási idő: 2 perc

A tavaly szeptemberi siker után március 19-én ismét látható lesz a Kokoschka babája a Müpában. A Nemzeti Táncszínház szervezésében újra színpadra kerülő előadást egy beszélgetés előzi meg március 7-én az Írók Boltjában, amelyen művészetről, történelemről és általában az emberi, és az embertelen világról lesz szó a két emblematikus mű, Afonso Cruz regénye és az általa inspirált, azonos című táncelőadás kapcsán.

Gergye Krisztián Társulata a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös fesztiváljára, a Bridging Europe – Európai Hidak 2015 szeptemberi programjába készítette el Gloria Benedikt közreműködésével a Kokoschka babáját. Gergye rendezése Afonso Cruz emblematikus regényétől kölcsönözi a címét, de csak annyiban merít ihletet ebből a szépirodalmi műből, amennyire az metaforaként megidézi Oskar Kokoschka Alma Mahlerről készített életnagyságú bábjának extravagáns történetét. A táncelőadás élethű bábok révén invitálja színpadára a XX. század három emblematikus alakját, a zeneszerző zseni Mahlert, a festőóriás Kokoschkát és a Múzsa, a Femme Fatale, Alma Mahlert. Az előadás nagy sikert aratott szeptemberben, ezért az alkotók a Nemzeti Táncszínház szervezésében ismét műsorra tűzik az előadást – március 19-én 19 órától lesz látható a Müpában.

kokoschka_doll_ea_01_domolky_daniel_WEB_002

Ezt megelőzően, március 7-én egy beszélgetést szerveznek az alkotók az Írók Boltjába, hogy közönség előtt és segítségével beszéljék át Afonso Cruz regénye és a Társulat előadása közti párhuzamokat. Mert amíg a regénynek Oskar Kokoschka története a központi metaforája, addig a táncelőadásnak maga a regény az. Cruz munkája az ominózus történet puszta említéséből vezeti le saját valóságát, a táncelőadás a regényben metaforaként használt történetet kibontva mesél a XX. század történelméről, és így a két mű párhuzamossága a nagyon is közeli végtelenben, a jelenünkben fut össze, vagy még inkább egymásba simul. A beszélgetés moderátora Forgách András író, dramaturg, műfordító, egyetemi tanár lesz, a vendégek pedig:

Szüts Miklós – festőművész, Vojnich Erzsébet – Príma díjas festőművész, Bense Mónika – egyetemi tanár, fordító, a Kokoschka babája című regény fordítója, Hoffer Károly Junior – Prima Díjas bábtervező, bábszínész, a Kokoschka babája című táncelőadás bábtervezője, Gergye Krisztián – koreográfus, az előadás rendezője és táncművésze.

Közreműködnek: Bánfalvi Eszter és Bányai Kelemen Barna színművészekGTK_kokoschka_PR_daniel_domolky_WEB_008

A március 7-én 17 órakor az Írók Boltjában (Budapest, Andrássy út 45, 1061) kezdődő beszélgetés a Kokoschka babáját kiadó Typotex és a Gergye Krisztián Társulata közös szervezésében valósul meg. A belépés rá díjtalan, további információt az eseményről a Facebook oldalán lehet találni. A helyszínen lehetőség lesz a március 19-i táncelőadásra jegyet váltani, de online is lehet rá belépőt váltani, a Nemzeti Táncszínház honlapján keresztül.