A MÜSZI októberi programjai - Socfest

A MÜSZI októberi programjai

Olvasási idő: 2 perc

Izgalmas programok várják októberben a MÜSZI-be látogatókat. Például a Katona József drámapályázat egyik nyertes darabja, a művész és a politika kapcsolatát vizsgáló Szapphó című előadás, aztán egy buli, meg egy performansz a Spanyolnátha  művészeti folyóirat (Az vagy, amit netezel) és az SPN Krú közreműködésével, valamint a halál utáni élet kérdését három történeten keresztül bemutató Halottaskönyv című bemutató. Ha nem érted, miről beszélek, ne csüggedj. Olvass tovább, kiderül!

Október 17-én és 18-án este 7-től adja elő a Radikális Színház Weiner Sennyey Tibor Szapphó című előadását.

A Leszbosz szigetén élő Szapphó egy leányiskola igazgatója, konkurensei – Gorgó és Androméda – tehetségkutató versenyt hirdetnek, ahol a lányoknak nem csak csinosságukkal, hanem szellemi képességükkel is ki kell tűnniük. Közben az aktuális türannosz ellen politikai összeesküvés készülődik, amelybe a fiatalok körében népszerű Szapphót éppúgy szeretnék bevonni, mint befolyásos költőtársát, Alkaioszt is. Művészet és hatalom viszonyát tárgyalja Weiner Sennyey Tibor első drámája. Mit jelent valójában az otthon és a hazaszeretet? Lepaktálhat-e egy művész a politikával? Mi a költészet célja? A darab a Katona József drámapályázat egyik nyertese.

Szereplők:

 SZAPPHÓ / DHORIKA / EUREIKA / EIRÁNA – Kalocsay Mercedes ALKAIOSZ / PITTAKOSZ – Simon Attila DIOGENÉSZ / HERMÉSZ / MÜRSZILOSZ – Formanek Csaba ATTHISZ / PITTAKOSZ / EURÜGIOSZ / HÉRA – Rácz Zsuzsanna MEGARA / LARIKOSZ / MELANKHOSZ / GORGÓ / KLEISZ – Adamkó Alexandra GONGÜLA / PHAÓN / ANDROMÉDA / MÜRSZILOSZ – Hakstol SáraANAKTORIA / KHARAXOSZ / MELANKHOSZ / APOLLÓN – Szemere Zsolt valamint a KAR a fenti szereplők alakításában

MASZKOK: Mindák Gergely, JELMEZ: Józsa Eszter, LÁTVÁNY – FÉNY: Pignitzky Ádám, ZENE: Simon Attila, ÍRÓ: Weiner Sennyey Tibor, RENDEZŐ: Formanek Csaba

Jegyek:
Teljes: 1.500 Ft.
Diák / szakmai / nyugdíjas: 1.000 Ft.

Jegyfoglalás:
radikalis.szinhaz@gmail.com

[http://www.youtube.com/watch?v=KIJ1RaAKJGA]

Október 18. 20:00 A Spanyolnátha és az SPN krú bemutatja: NO plussz ultra

Zenés-táncos szórakozóest

Neves dj-k és zenekarok részvételével zárul az idei nyárutó. Táncestünkön búcsút intünk a nagyon és a kevésbé meleg napoknak, a mezítelenséget és az alulöltözöttséget elfedjük vaskos bundaruházattal, sapka-sállal, kabáttal. Miközben gáláns vénurak és bűbájos vénasszonyok táncikálják körül az őszbe áthajló Corvin Áruház évtizedes gerendáit, látványtereit, huncut rock and roll zenekarok, dubstep és dnb dj-k “táncítanak” perdítve, pendítenek párba, étel-italról pedig tárhelyünk, a MÜSZI gondoskodik. Jöjjetek már, ropjátok hát!

Belépő: 400 Ft., gyermekeknek: 250 Ft.

Fellépők: SepoQ zenekar, MKB zenekar, SPN Krú: Négyvén (közérzet-performansz), Spanyolnátha: Székelyhidi40 (hangalámondó), DU3normal Slow (dnb dj set), soundZcapa

Október 30-31. 20.00. Formanek–Ilyés–Pignitzky: HALOTTASKÖNYV (BOOK OF THE DEAD)

fizikia színházi előadás a Tibeti Halottaskönyv inspirációjára, 90 perc (Radikális Színház)

Szereplők – alkotók: Formanek Csaba, Ilyés Lénárd, Pignitzky Ádám (látvány-fény)

A Book of the Dead című előadás három halálesetet mesél el. Az elsőben egy öregasszonynak és ápolójának a kapcsolata bontakozik ki, a másodikban egy öregember találkozik egy fiatal anyával, a harmadik részben pedig két szerzetes utazik a köztes lét ösvényein. A groteszk humorral és meditatív csendekkel átszőtt darabban két színész játssza az összes szerepet.

Az emberiséget mindig is foglalkoztatta a halál utáni lét kérdése. Ugyanakkor életünkben is többször meghalunk és újjászületünk. Tibetben a halálba – és az újjászületésbe – vezető út nem feltétlenül magányos kaland. Ahogy egy tanult láma vagy egy tapasztalt mester az ember végóráiban rituális szövegeket súg az eltávozó fülébe. úgy segítjük át mi is egymást életünk különböző – olykor tragikusnak tűnő – fázisain.

Ilyés Lénárd és Formanek Csaba ezzel az előadással kívánja összegezni az elmúlt években a fizikai színház területén szerzett tapasztalatait. Többek között olyan alkotóktól tanultak, mint Csetneki Gábor, Oleg Zsukovszkij vagy a Teatr Novogo Fronta társulata. Előadásaik mellett rendszeresen vezetnek workshopokat, ahol a színészi jelenlét testi aspektusait kutatják.

A hazai bemutatkozást követően az alkotók a darab nemzetközi forgalmazását is tervezik.

További információ: http://bookofthedead-theatre.blogspot.com