Résztvevő színházban jártunk

Mi történjen egy idős édesanyával, aki stroke következtében részlegesen lebénul? Meddig terjed a családtagok felelőssége? Igazi jelenkori társadalmi kórkép a Káva Kulturális Műhely Lady Lear című előadása. Az élményt pedig fokozza, hogy a résztvevő színházban a néző is írja, alakítja, kommenteli a sztorit. 

Régóta szemeztünk a Káva Kulturális Műhely tevékenységével. Annyit tudtunk csak róluk, hogy résztvevő színházi előadásaik vannak, vagyis a nézőket is kiléptetik a passzív megfigyelői szerepből, és aktív szerepvállalásra késztetik. Hogy pontosan hogyan valósul meg mindez, az nem volt világos.

A Lady Lear egyike a társulat felnőtteknek szóló előadásainak, erre esett a választásunk. (Egyébként számos, diákoknak szóló darab szerepel a repertoárjukban. ) A nézőtér és a színpad egyetlen, sötét falú térben található, a körülbelül harmincfős nézőtéren magas pódiumon ültünk, a színpad lent helyezkedik el. Ez a fizikai elrendezés már önmagában arra késztetett ,hogy jobban bevonódjunk a történetbe.

 

A főhős Gabi néni, a régen népszerű, ma már nyugdíjas iskolai karmester egy stroke következtében fél oldalára lebénul. Három fia és az anya között a viszony eddig sem volt felhőtlen, a tragédia viszont még inkább kiélezi az egyébként is folyton a felszín alatt lapuló indulatokat. Az egyik fiú külföldre ment, hogy második családot alapítson. Ritkán van itthon, viszont küld pénzt. Budapesten él huszonéves, első házasságból származó fia, Gabi néni unokája, számomra ő az egyik legszimpatikusabb szereplő. Gabi néni másik fia épp megnősült, és első közös gyereküket várják, szeretne segíteni anyjának, de a saját életét is élni akarja, várandós felesége pedig egyáltalán nem támogatja a helyzet megoldásában. A harmadik fiú még mindig Gabi nénivel él, nem nősült meg, alkalmi munkákból tengődő hangtechnikus, fesztiválokra jár. Bár “nem nőtt fel” és nem keres sokat, mégis ő segít legtöbbet az anyjának.

Engem az első perctől beszippantott a darab, nyomasztó félelmet, haragot, kétségbeesést és nevethetnéket felváltva éreztem, hála a leírásban szereplő “barnásfekete” humornak. Dramaturgiailag tehát tökéletes, akárcsak a színészi játék. Az érzelmi bevonódást ezek mellett a téma aktualitása és az interaktív részek is segítik. Kétszer történik meg, hogy a színészek szerepükben benne maradva odajönnek a nézőkhöz, kérdéseket tesznek fel, a véleményüket kérdezik, és az összeszedett válaszok, nézőpontok beleszövődnek a cselekménybe.

Mit mondana a darabról egy pszichológus, egy szociológus, egy tanár, egy orvos? Valószínűleg mindannyian találnának benne elemezni valót. Van itt minden: Gabi néni, mint elnyomó szülő, az intimitás hiánya a családi kapcsolatokban, az egyéni érdek és a közösségi felelősségvállalás kontrasztja, a generációk között tátongó óriási értékrendbeli szakadék, az idősek nagy száma az aktív lakossághoz képest, mint demográfiai probléma, a betegség, mint a családokra háruló komoly teher, a mozaikcsaládok, a kivándorlás. Az is izgalmas, hogy az azonos generációba tartozó három fiú mennyire eltérő módon alakítja ki életét, mennyire mást értenek a boldogság, a felelősség, a felnőtté válás fogalma alatt.

Jegyinformációért a Káva honlapját érdemes meglátogatni. Menjetek résztvevő színházba!