Cseppkánon bemutató a Müpában - Socfest

Cseppkánon bemutató a Müpában

Olvasási idő: 2 perc

Az Artus Goda Gábor társulata új bemutatóra készül október 9-én a Müpa Fesztiválszínházában. Az előadás a Cafe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében kerül színpadra, együttműködésben a Nemzeti Táncszínházzal. A produkció nem csupán táncelőadás, műfaji meghatározása szerint interferencia.  Koncert, színház és táncelőadás is egyben.

Az Artus Goda Gábor Társulata 1985 óta működő független kortárs fizikai színház, működésük során több mint 50 előadást hoztak létre, melyeket 25 országban mutattak be. A 30 éve működő alkotó műhely október 9-én a MÜPÁ-ban egy nagyszabású új produkcióval, a Cseppkánon bemutatójával ünnepli a jubileumot.  Az előadás egyszerre tekint vissza és néz előre, összegez és új utat nyit. Mozgásban van.

„Két csepp együtt is csak egy csepp. Egy csepp a tengerben megszűnik cseppnek lenni, akkor már csak a tenger létezik. Az elkülönültség megszűnik. Az ember csepp, az emberiség tenger”. Goda Gábor rendező öt táncossal, három thai chi művésszel és a 17 tagú Á la cARTe kamarakórussal álmodta színpadra a Cseppkánont, melyet a Hérakleitosszal folytatott képzeletbeli párbeszéde ihletett. A produkcióban elemi szerepet kap a tűz, a jég illetve a víz, amely nyári zápor formájában elevenedik meg a Müpa színpadán.

csepp087

Fotó: Dusa Gábor

A rendező gondolatai:

 A koncert: Egy elhangolódott rozoga zongora, egy olvadó jégtömb, a csepegés, a sistergő gőz és a színpadot elárasztó eső kánonja hullámoznak együtt egy 17 tagú kórus hangáradatával.

 A tánc: Az előadás egyik szellemi és egyben koreográfiai alapeleme a Tai Chi Chuan művészete. Az áramlás, a nyugalom, az ellentétes minőségek tiszta, éles szembefordítása és kiegyenlítése. A folyamatos jelenlét tudatállapota mozdulatban.

 A színház: Még a kezdetekben, a 80-as években hoztunk létre egy előadást, amit Herakleitosz, az i.e. 600 körül élt görög filozófus 131 fennmaradt mondattöredéke inspirált. Amikor e jelen “jubileumi, korszakösszegző” előadásunkon kezdtem gondolkodni, rájöttem, hogy 30 éve, folyamatosan Herakleitosszal beszélgetek. Írom saját mondataimat, rendezem előadásaimat, amik most úgy tűnnek, mind egy évtizedeken átívelő, képzeletbeli dialógus töredékei. Lassan be kellett látnom, hogy ennek az előadásnak nem lehet más mozgatórugója, mint az eddigieket összegző, de immár tudatosan megélt beszélgetésfolyam Herakleitosszal – Artus nyelven.

 Így az előadás olyannak tűnhet, mint egyetlen mozdulat, egyetlen hang, egyetlen kép folyamatos átalakulásban.

– Goda Gábor

 Fotó: Dusa Gábor

Fotó: Dusa Gábor