Közösségi táncelőadás minden generációnak - Socfest

Közösségi táncelőadás minden generációnak

Olvasási idő: < 1 perc

Magyarország első közösségi táncelőadása, az Újratölthető egyszerre kutatja a jövőt és az egyén saját vágyait. A darab a generációs szakadékokat áthidalva, két tucat szépkorú, amatőr táncossal a színpadon ösztönöz közös gondolkodásra az életről. Március 22-től az előadásban Juhász Kata partnere Takács László lesz. Az előadás az Eötvös 10-ben látható április 7-én és 8-án.

Az örök élet perspektíváját az egyéni élet szintjén egyértelműen pozitívan fogadjuk, azonban ideje számot vetnünk azzal is, hogy ha megvalósul, alapjaiban változtatja meg társadalmi berendezkedésünket, a gazdaság szerkezetét, a jogrendszert és családi viszonyainkat is. A Juhász Kata Társulat Újratölthető című előadása, ahogy a „Ha sose halunk meg…” alcím is utal rá, közös gondolkodásra ösztönzi a nézőket arról, mit hozhat a jövő, s miképpen változtathatja meg életünket, ha az emberi élet valóban szint korlátlanul meghosszabbítható lesz.   Az előadás szereplői, Juhász Kata, Takács László és a Szenior Örömtánc Csapat tagjai végső soron saját identitásukat elemzik, hogy azt megőrizve, s arra építve hozhassák létre a jövő társadalmi berendezkedésének modelljét – egyelőre csak a tervező asztalon, vagyis a színpadon, a táncszínház eszközeivel.

A változások iránya tehát nem feltétlenül pozitív, ezért tartotta fontosnak Juhász Kata koreográfus, hogy ezekről a kérdésekről elinduljon egy társadalmi párbeszéd a tánc eszközeivel. Az Újratölthető március 22-én, április 7-én és 8-án az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben lesz látható.

További információ: http://www.eotvos10.hu/eotvos10/index.php/programok/tanc/item/2342-ujratoltheto-kozossegi-tanceloadas