A varázslat részesei vagyunk - Socfest

A varázslat részesei vagyunk

Olvasási idő: 3 perc

A képzeletük csodálatos világába varázsolja a gyerekeket a Fitos Dezső Társulat legújabb mesedarabja, A láda titka. Kocsis Enikő és Fitos Dezső ismét egy kétszereplős darabot állított színpadra, amelyben megelevenednek a tárgyak, izgalmas földrészek kultúrájával, táncművészetével találkozhat a közönség.

Kocsis Enikő (Forrás:fidelio.hu)

Kocsis Enikő (Forrás:fidelio.hu)

Szöveggel dolgozni a színpadon még mindig nem a mi műfajunk, viszont a táncnak, a mozdulatnak olyan kifejező ereje van, amely a megfelelő módon tálalva könnyen érthető a gyerekek számára. Mivel a képzelet birodalma nemcsak a gyerekeké, olyan új darabot akartunk létrehozni, amely egyaránt tartalmas az 5-6 évesek, mint a szüleik, esetleg nagyszüleik számára.   – vallja Kocsis Enikő koreográfus, táncművész, A láda titka című előadás társrendezője

A mozdulat, a tánc a zene azonban egy varázslat ebben a korban, ami a másfél éves kislányunk érdeklődését is felkelti. Rozit sokszor bevisszük a próbára, nézzük, hogy nála például mi működik, mennyire ragadja el egy jelentet. Picit röstellem is, hogy néha rajta kísérletezünk, de már annyira természetes a jelenléte ebben a közegben, hogy nem hagyjuk figyelmen kívül a reakcióit. A láda titka persze nem csecsemő színház lesz, egy ötvenperces előadást állítunk színpadra – mondta Kocsis Enikő hozzátéve, hogy táncpedagógusként rengeteg időt tölt gyerekekkel és azt tapasztalja, hogy az internet világában egyre kevesebb területen találkoznak egymással a gyerekek.  – Mindenki belemerül az okostelefonjába, elveszik a virtuális világában, a beszélgetés teljesen háttérbe húzódott. Ez a mese tulajdonképpen üzenet a gyerekeknek, vagy azoknak, akik a képzeletükben még megőrizték gyermeki mivoltukat, hogy a képzeletünk egy csodálatos világ, ezért nagyon fontosak a mesék, az egymásnak elmondott történeteink. A képzeletünk sok mindent képes megteremteni, elővarázsolni. Ha egyedül vagyunk, unatkozunk, csupán a képzeletünkkel képesek vagyunk olyan világot teremteni magunk köré, amilyet csak szeretnénk. Azért is az a darab alcíme, hogy Sehol és Valahol, mert lehet, hogy ez megtörténik, lehet, hogy csak a képzelete szüleménye marad az egész történet, de óriási utat jár be közben a néző – mondta Kocsis Enikő.

A varázslat mindenkiben benne van

ladatitkai2A történet Enikő testvérének, Kocsis Rozi dramaturg, bábművész, a győri Vaskakas Bábszínház igazgatójának munkája. Ma, él egy fiú valahol a nagyvilágban és bezuhan az életébe egy láda, amely varázslatos kincseket rejt magában, például egy bábut. Történetben is megelevenedik a bábu és a képzelet világában nagyon sok minden történik.

Pigmalion története visszaköszön az alapsztoriban, ami nem véletlen, hiszen sokáig lebegett körülöttünk, szerettük volna megcsinálni. Nagyon jó anyaga a báb- és táncszínház találkozásának.  Bábszínház abban az értelemben, hogy nincsen benne bábszínész ugyanakkor a műfaj szakembereitől segítséget kaptunk ahhoz, hogy hogyan tud például egy legyező átváltozni totyogó kacsából mondjuk pávává. A közönség nagyon érdekes utazáson vesz részt, amelynek végén a bábu elrepül, eltűnik, ott marad a tégely, amit „ráfújunk” a gyerekekre. Azzal szeretnénk elengedni a nézőket, hogy ők is egy varázslat részesei és ez a varázslat mindenkiben benne van. Ezzel tudni kell élni, tudni kell megélni. A képzeletünk világa nagyon fontos dolog. Elő lehet hívni akkor is, amikor magányosak vagyunk és létrehozhatunk egy egészen más világot – meséli Kocsis Enikő.

Kortárs mesedarab az autentikus néptánc nyelvén

A Fitos Dezső Társulat a kezdetektől kohézióban van a színházi- és bábszínházi világgal. Kocsis Enikő szerint mindez nagyon hasznos, hogy részletgazdagabban tudják a történetet megeleveníteni. A láda titkának színpadi világát egy nagyon tehetséges iparművész, jelmez- és díszlettervező készítette, ahol a gyerekek szeme előtt változik majd át a tér, megmutatva, hogy a normális, hétköznapi tárgyak hogyan tudnak akár egy teljesen másik világot teremteni, más országokba repíteni, akár Spanyolországtól Afrikáig.

Ehhez igazodnak a különböző kultúrákra jellemző táncműfajok is.  Így fuzionál majd az előadásban az argentin tangó, a kalotaszegi legényes a cirkuszi mutatványokkal vagy éppen a szteppel és a szvinggel. A Buda Folk Band fantasztikus zenei világot álmodott meg, amely a népzenében tovább gondolkodik. Nem ijednek meg a feladattól, hogy párosítsanak flamencót vagy cigány botolót a kalotaszegi legényessel. Úgy gondolom, hogy egy nagyon is korszerű, kortárs mesedarabot tudtunk létrehozni az autentikus néptánc nyelvén megfogalmazva. – nyilatkozta Kocsis Enikő.