Elkezdődtek a Vicces, királykisasszony?!? próbái a Váci Dunakanyar Színházban. A Szabó Borbála meséje alapján készülő humorelméleti mesejátékot Bereczki Csilla rendezi. Az előadás premierje március 19-én lesz, április közepétől pedig a budapesti Dumaszínházban is látható a mű.
A MANNA, a Váci Dunakanyar Színház, a tatabányai Jászai Mari Színház és a Dumaszínház közös előadásaként készülő Vicces, királykisasszony?!? próbái megkezdődtek Vácott. Szabó Borbála új gyerekdarabot írt, amelynek főszereplője Ildikó királykisasszony, aki – mivel nagyon szereti a humort – elhatározza, hogy csakis olyan férfihoz megy feleségül, aki képes őt megnevettetni. Az udvar felhívására tódulnak is a királyjelöltek a meghallgatásra, hogy viccesebbnél viccesebb műsorukkal próbálják meg meghódítani a királylány szívét. A királykisasszonynak azonban egyik produkció sem nyeri el tetszését, mindegyik előadást erőltetettnek, vagy éppen unalmasnak találja – a sikertelen kérőket pedig sorra lefejezik az udvarban. A nevetés így hamar sírásba fordul át, s az országból szép lassan kipusztul a humor. Vagy talán még időben rájön a királylány, hogy kit is szeret valójában? Szabó Borbála meséjének feldolgozása ősbemutató lesz, amelyet Bereczki Csilla rendezésében március 19-től láthat a Váci Dunakanyar Színház közönsége. Az előadás címszerepét Kiss Diána Magdolna alakítja, az udvarhölgyekét pedig Enyedi Éva és Gergely Katalin. A kérők sorát Herczeg Tamás, Horváth Virgil, Csémy Balázs, Widder Kristóf, Kardos Róbert, Végh Zsolt és Dévai Balázs adja.
Az elsősorban kisiskolásoknak szóló zenés, humorelméleti meseelőadás a frappáns, szórakoztató humora miatt a felnőtteknek is felhőtlen szórakozást ígér. A Vicces, királykisasszony?!? további előadásai Vácott: március 22. 11:00; március 30. 10:00 ; március 31. 10:00; április 13. 14:00; április 15. 14:00. A budapesti premier április 18-án délelőtt 10 órakor lesz a Dumaszínházban, a Corvin sétányon.