Kezdem azt hinni, hogy velem van baj, mikor azt olvasom egy magazinban vagy portálon, hogy mára a Fish! zenekar Magyarország megkerülhetetlen együttese lett. Mondjuk Wikipedián is fent vannak szóval lehet van benne valami – igen lecsekkoltam.
Tény, hogy Magyarországon soha nem az igényes zene volt a bulvár fő témája. – hogy is nézne ki, ha a világszínvonalú Grand Mexican Warlock vagy a Turbo zenekar szerepelne a Kiskegyedben. Miért nem akarjuk felfedezni a tehetséget, az extázist nyújtó gitár szólamokkal mulattató gitárosokat vagy a pszichedelikus prosti hangú Tanka Balázsokat? Mert a tömegnek nem ez kell. Azt le kell szögeznem, hogy a Fish! indulásakor még én is összehugyoztam magam az első sorban, mikor az egyik rojtosra hallgatott slágerükből átmentek vagy áttévedtek a Smells Like Teen Spirit mesteri riffjeibe. Nagy bulit csináltak mindig, ezt elismerem és talán még most is nagy bulit csinálnak, de inkább álljanak le a számírással. Az vesse rám az első követ, aki az utóbbi két albumon megtud különböztetni két számot egymástól. És ez sajnos legtöbbször a bulik rovására megy. Eddig szinte az összes Fish! bulin – még senior hal hakni dub stepjére is elmentem egyszer – ott voltam és az utolsó kettő kivételével, jól szórakoztam. Azonban mostanra eljött az az idő, amikor unalmassá vált számomra a le-fel ugrálás három akkordra, egy órán keresztül, két öt méteres izzadt srác ölelésében. Talán én öregedtem meg és át kell adnom a helyet az emo- tini-pop rajongó tábornak, de vigasztal a tudat, hogy vannak még iszonyat jó zenekarok Magyarországon. – csak soha nem jönnek el Debrecenbe.
De mielőtt végképp legyalulnám az eget rengető tehetségével és égészi mesterjátékával operáló kiváló Fish! zenekart, továbbá mielőtt este hazafelé megerőszakolna egy Fish Krisztián fan emo csorda, meg kell védenem Krisztián dub step tudását. A srác egészen jól rakja össze a régi slágereket a dub groovokkal – habár mostanában ő is elkanyarodott a mosógép zörgésének imitálásához, amit még mindig nehezemre esik zenének nevezni.
A zenekar háza táján az elmúlt időszakban nagy változások mentek végbe, még is azt kell mondanom, hogy itt alapvetően nem a zenészekkel van a gond, hanem a kijelölt úttal. És hogy miért írok ilyen végeláthatatlan negativitással a bandáról? Mert a legutóbbi nyíregyházi koncertre betévedve az a gyalázatos magyar koncert élmény fogadott, amit mindig is el szerettem volna kerülni.
Levonva a konzekvenciát a buli biztosan jól sikerült, mind a rajongók, mind az együttes számára, de ha még egyszer izzadt tini diszkóba vágynék, inkább elmegyek egy Vastag Tomi koncertre falura, ingyér és bérmentve.