Bulizz a Lupánál - Socfest

Bulizz a Lupánál

Olvasási idő: 2 perc

Sokak számára ismerős lehet a Lupa Tó – Budakalász határán helyezkedik el, stranddal és sportközponttal várja a kedves látogatókat. Idén teljesen új arculatot öltött, és ezt egy fergeteges bulival ünnepeljük meg.

Már ősz lenne? A Lupa Tónál még nem! Nyári meleg, napsütés, hűsítő koktélok és zene, egészen szeptember végéig. Sőt, az elektronikus zene kedvelőinek egy igazán szuper buli van készülőben, hiszen szeptember 16-án mindenkit szeretettel vár a Reloaded Lupa Land Party!

lupaAkiket már a homokos part, a pálma fák, a hűsítő italok szele idén meg érintett már a kis oázisunkon, az tudni fogja hogy mire számítson. Rengeteg meglepetéssel, látvány elemmel és tömérdek BPM lakozik a pálma fák rengetegében meglapulva ami kizárólag rátok vár. Sokat nem is kell várakozni, hiszen szeptember 16-án kezdetét veszi egy új party sorozat aminek alapköveit közös erővel fektetnénk le a napágyak mellé. Ez a nyár záró beach buli emlékeit pedig jövőre az első napsütötte órákig őriznénk, amikor is újra Realod-ra kapcsolunk minden hónapban megmozgatva a homok födte kis oáziusunk partját.

A remek zene mellett pazar koktélbár is a rendelkezésetekre áll, így a helyszíni jegy árát (ami 1000 HUF) a belépés után a karszalag felvillantásával nyomban le is fogyaszthatjátok. Hogy milyen zenékre fogtok tombolni és reggelig bulizni? Kattints a képre és ne feledd: szeptember 16. Lupa Tó, Reloaded Lupa Land Party!

lupaland