Cseppek az áprilisi koncertzuhatagból - Socfest

Cseppek az áprilisi koncertzuhatagból

Olvasási idő: 3 perc

A bolondos április is színes koncert- és partikínálattal várja a szórakozni vágyókat. Újabb, egyéni stílusú buliválogatásunkat olvashatjátok. 

Bolondok másnapján stílszerűen, kellően komolytalan zenekarokkal indítja a hónapot az Akvárium. A Kistehén zenekar új, Szomjas Nők című albumával turnézva érkezik a Deák téri szórakozóhelyre. A bohókás hangulatú este felvezetéséről a Ricsárdgír nevű, szintén szentendrei kötődésű banda fog gondoskodni. Várják tehát szeretettel a pop-avantgárd hangzuhatagban felfrissülni vágyó dehidratált hölgyeket és urakat egyaránt egy mámoros közös csütörtök estére.

Bolondok harmadnapján pedig az Akvárium NagyHalljában lép fel a felnőttkorba lépett világhírű downtempo jazz zenekar a De Phazz. A meglehetősen termékeny és szenzitív zenekar eddigi pályafutása alatt 13 albumot adott ki és természetesen jelenleg is épp dolgoznak egy újabbon. 1997-es megalakulásuk óta keresztül-kasul körbeturnézták már a fél világot, amelynek (ebből a szempontból is) mi a szerencsésebb felén élünk, hiszen a berlini központú De Phazz előszeretettel örvendezteti meg jelenlétével a magyar közönséget, akik ezt most is nyilván jó néven fogják venni.

A bolondok ünnepén kívül erre az időszakra esik az újjászületés ünnepe is már évezredek óta, természetesen a tavasz környezetre gyakorolt hatása, illetve egyéb szapora állatok ismételt felélénkülése kapcsán. Ennek megfelelően újult erőre kapnak a bulizók is hiszen hamarosan ismét alkalmuk nyílik rá, hogy a szabadban gyakorolják kedvenc tevékenységüket, mely társadalmi csoport egyik jól körülhatárolható részének ez a goa zenére nap- illetve csillagfényben pörgés kapcsán különösen fontos. Addig is, amíg túl hideg lenne számukra ezen elfoglaltságukat a szabadban űzni, Húsvét hétfő napján a Corvintetőn fognak tudni hódolni e kedvtelésüknek. A görög származású Orestis három órán keresztül fog a közönség szolgálatára állni, de további tíz hazai dj is gondoskodni fog róla hogy vibráljon és dübörögjön a légtér a Blaha Lujza tér felett.

Április 8-a 25 éve hivatalosan is a romák nemzeti ünnepe világszerte. Az A38-on e jeles alkalom tiszteletére ismét együtt zenél a legkiválóbb hazai roma zenekarok (Romano Drom, Szilvási Gipsy Folk Band, Ando Drom) tagjait tömörítő Oláh Gipsy Beats formáció. Fel romák! illetve a Ternipe műfaj bármely származású kedvelői, hogy költségmentesen hallgathassátok kedvenceiteket az Artemovszk rendezvényhajón a nemzeti ünnepen.

Április 11-ének estéjére főleg a magyar rockzene klasszikusaiért rajongók készülhetnek különös lelkesedéssel. Ezen az estén adja 40 éves születésnapi koncertjét az Edda a Papp László Budapest Sportarénában. A Pataky Attila vezette zenekar négy évtizeddel ezelőtt lépett fel először a Miskolci Nehézipari Egyetem kollégiumának hallgatósága előtt. A zenekar 1977 és 1983 között tett szert országos ismertségre slágereivel a magyar rockzenében.
Ugyanezen az estén a Sex Action  a Barba Negrában fogja ünnepelni megalakulásának negyedszázados évfordulóját. A legendás hard rock zenekar ismert tagjai mellett Nagy Feró is fenn lesz a színpadon és várhatóan lesz még egyéb meglepetés is a szülinapi fellépés alkalmából.

Maradva a Barba Negránál a szex akció után egy héttel, 18-án szombaton babázhat majd a közönség Anna és Barbiejai segítségével. Az Anna and the Barbies  a közelmúlt magyar pop-rock zenekarainak egyik legüdítőbb színfoltja, ami elsősorban természetesen Pásztor Anna személyének, illetve személyiségeinek köszönhető, amelyek mindig hatalmas erővel vibrálnak a színpadon. A zenekar tavaly egy hatalmas koncerttel ünnepelte tizedik születésnapját és most van a zenitjén.

Április 24-én a két évvel ezelőtt a Szigeten fellépő Warsaw Village Band számaira táncolhat ismételten a magyar közönség az A38 hajón. A 17 évvel ezelőtt alakult hét tagú lengyel zenekar három hölgy tagja hegedűn, brácsán és cimbalmon játszanak, hozzá pedig csodálatosan bársonyos borús hangon énekelnek, míg a férfi tagok bőgőn és dobokon adják a nóták alá a ritmust helyenként trombitaszóval megtámogatva. Dalaik lengyel szövegei elementáris erejű népies szláv világzenei hullámokon utaznak, melyek hol borúsabb, hol derűsebb, hol révültebb hangvételben és abba kapcsolódó sodrású dallamvilággal és dinamikával öntik el a lelket.

Április hó 29-én egy brit veterán együttesnek, a pszichedelikus, progresszív jazz-rock apostolainak számító Ozric Tentaclesnek lesz lehetősége meghasítani a tér-idő kontinuumot zenéjével az Akváriumban. A zenekar túl van már a harmadik ikszen, és az eredeti felállásból már csak a billentyűst tartalmazza. Az Ozricban immár lassan két éve aktuálisan Szende Balázs dobol, aki a magyar progresszív rockzene egyik meghatározó zenekarát, a Perfect Symmetryt erősítette korábban.

Mindenkinek jó szórakozást!