John Talabot és Rone az Akváriumban - Socfest

John Talabot és Rone az Akváriumban

Olvasási idő: < 1 perc

Egy hónap sem telt el az NVC tizedik születésnapját ünneplő buli óta, és máris itt az egész évet behálózó, piros betűs sorozat következő eseménye. Köszönhetően a 2013-as Electronic Beats főfellépőjének, John Talabotnak és az új albumát élőben bemutató Rone-nak, március 13-án este az Akvárium ismét megtelik élettel.

John Talabot

John Talabot zenei pályája egyelőre éppen úgy alakul, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Karrierjét kiváló kislemezek egész garmadájával alapozta meg, így alig pár évre volt szükség, máris összejött a nagy áttörés, amit első, 2012-es nagylemezével érdemelt ki. A ƒIN különleges lüktetésű, elegáns, modern diszkója hihetetlenül széles hallgatói réteget ért el elektronikus zenén innen és túl, rengeteg véleményformáló magazin sorolta az év legjobb lemezei közé. Annak ellenére, hogy hirtelen az elektronikus zene nagyvadaival emlegették egy lapon, Talabot továbbra sem üldögélt a babérjain, hanem létrehozott egy olyan élő showt, ami méltó az album sikeréhez. Arról, hogy ez maradéktalanul sikerült, már a 2013-as Electronic Beats-en is megbizonyosodhattunk. Nyilvánvaló, hogy Talabotra fényes jövő vár, ezért mindig érdemes követni, hogy épp hol tart.

Rone

A magyar közönség már az este másik vendégével, Rone-nal is összeismerkedhetett. A tavalyi teltházas NVC buli és a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan betétdalaként használt Parade óta nem kérdés, hogy Rone és Budapest egy hullámhosszon vannak. A francia zenész korábbi albumaival is jelentős sikereket ért el – például fellépett a Sónar Festivalon és a berlini Panorama Barban is – “Creatures” címen idén megjelent nagylemeze viszont egészen új szintre repíti. Szívből jövő, mély, de mégis légies zenéje az érzelmekre hat, megcsavart, határozott ütemei pedig a lábra. Tökéletes kombináció.

Facebook esemény: www.facebook.com/events/909963882367459