10 év után visszatér a Toy Dolls - Socfest

10 év után visszatér a Toy Dolls

Olvasási idő: < 1 perc

Hihetetlen, de a happy punk ősatyja, a Toy Dolls lassan negyven éve létezik! Az Elképesztő Napszemüvegek Triója, a Háromakkordos Humorzenekar jó párszor megfordult már Budapesten, az “utolsó”, és az “utolsó utáni” turnéján is. Olga és társai április 29-én az A38 Hajóra térnek vissza, több mint tíz év után!

Az 1979-ben alakult Toy Dolls közel négy évtizedes története azt bizonyítja, hogy a vidámság konzervál. Igaz ugyan, hogy számtalan tagcsere után tulajdonképpen Michael Algar, azaz Olga maradt az egyetlen az eredeti tagságból, de a Toy Dolls él és virul. Még akkor is, ha Olga pár évente meghirdeti a zenekar végét, utolsó lemezét és utolsó turnéját, hiszen semmiből nem áll kiadni egy “utolsó utáni” lemezt és tartani egy “utolsó utáni” turnét.

Ez az utolsóutánizás mélyen jellemző a Toy Dollsra. Sosem vette magát véresen komolyan, és az általa játszott “happy punk”, ez a fircskákkal teli, ironikus, néhol infantilis humorú punk-stílus mindig nagyon laza volt. Tegyük hozzá, az általában dühös és társadalomkritikus punk szellemétől sem idegen, hiszen ez a tekintélyromboló humor is egyfajta lázadás, valami olyasmi, amivel John Lydon is megpróbálkozott a PIL-ben.

Elképesztő napszemüvegek, csiricsáré színpadi jelmezek, festett tarajok és végtelen lazaság: ez a Toy Dolls, aminek tagjai lassan hatvan felé közelednek, de mégis jól áll nekik a figura. Happy punk, avagy háromakkordos humor az A38 Hajón!

A zenekar tagjai

Michael ‘Olga’ Algar: ének, gitár

Tom ‘Goober’ Blyth: basszusgitár

‘Mr. Duncan’ Redmonds: dob