4 éves a Drastik Putto - Socfest

4 éves a Drastik Putto

Olvasási idő: 2 perc

A néphagyomány szerint Zsuzsanna napján vége a hónak, zöldellni kezd a fű és megszólalnak a pacsirták. Utóbbi biztos. Mihalik Ábel (ex-Kispál és a Borz, Kiscsillag) saját zenekara, az immáron négy éves Drastik Putto és a fúziós világzenét játszó Zombori fergeteges, télzáró koncertje a Gozsdu Manó Klubban, február 19-én (pénteken) este 8 órától várható. Meglepetés vendégként Zentai Márk (Mōrk) és Fekete István (The Carbonfools) is csatlakozik az est fényének emeléséhez.

2012 elején Mihalik Ábel gondolt egyet, és létrehozta saját, „szürreál pop” formációját. Szinte azonnal stúdiómikrofont ragadott, sőt mi több, a basszusgitárját is elővette. A Bosszúból galamb című lemez nagy port kavart, hiszen a Zeneakadémiát végzett dobművész minden egyes szólamot maga játszott fel rajta, önállóan írt dalait sikerre hangolva ezzel. Később viszont rájött, hogy a színpadon nem tud egymaga megbirkózni a számok során használt rengeteg hangszerrel, így olyan elismert zenészeket gyűjtött maga mellé, mint Csókás Zsolt (Kéknyúl Hammond Band), Bubenyák Zoltán (Back II Black), Borbély Mátyás (Mr. Moodburn) és Nagy Zsolt (Pankastic), akik azóta is a zenekar törzsét alkotják.

zombori_photo

A Zombori is fellép a Gozsduban

Hogy milyen érési folyamatokon mentek keresztül a fiúk az elmúlt négy évben, az a készülő új lemez trekkjein – amiket már természetesen közösen játszanak fel, csepegtetve némi ízelítőt az élő fellépéseken is – remekül hallható. Hétköznapi szituációkról szóló szövegek és társadalomkritikus szemlélet – ez a Drastik Putto. Na, meg Csókás gitárszólói, amitől leolvad az arcod, szinti-effektek, amivel még az ágynyikorgás is utánozható és egy olyan ritmusszekció, amit hallgatva biztos nem fogsz leülni a söröddel. Januártól forog az első klip, és legkésőbb nyár végén már az új albumra is pöröghetünk. Szóval, legyetek résen!

Születésnapjuk hangulatos megünneplésére a Drastik Putto nem kisebb koncertpartnert invitált meg a Gozsduba, mint a Zomborit. A szintén öttagú banda 2013-ban tűnt fel a Talentométer tehetségkutatón, és ugyanabban az évben adta ki első EP-jét, a még főleg moldvai népzenére, progresszív elektronika, valamint jazzre épülő Napvilág, Holdvilágot. Az együttes hangzásvilága meglehetősen egyedi, amelyben a népi hangszerek (kaval, furulya) komoly szerepet kapnak. Az első, teljesen önálló, folkos hangzást megőrző, de ugyanakkor indie-poposabb „Egyedül vagyok” című dal 2015-ben született, akárcsak a hozzá kapcsolódó klip, Csordás Zita énekes révén. Az együttes tavaly végigkoncertezte a nyarat, fellépett a WOMEX magyar showcase napján, majd elkészítette második, ötszámos, Sekisebe című EP-jét, a címadó szám klipjével együtt.

Jegyár: 800 Ft.