Antonia Vai újra a hajón - Socfest

Antonia Vai újra a hajón

Olvasási idő: 2 perc

Vidám és kevésbé vidám dalok a bájos svéd-magyar énekesnő, Antonia Vai és remek zenekara jóvoltából, egyetlen őszi pesti koncertjükön. Előttük egy kitűnő fiatal zenekar, a Mörk ad nagyszabású koncertet.

Antonia Vai, Svédországban született magyar szülők gyermekeként, és a stockholmi mindennapokra ráunva, 2013-ban Magyarországra érkezett, hogy jobban megismerje gyökereit. A siker azonban olyan hirtelen érte utol, hogy a pár hónapra tervezett látogatás a mai napig sem ért véget. Magyar zenészekből álló zenekarával, az Antonia Vai Banddel rendszeresen koncerteznek, és hamar meghatározó színfoltjai, mi több, utánozhatatlan jelenségei lettek a budapesti (és egyre inkább a vidéki) klubéletnek.

A kötéltáncnak magunk és részesei vagyunk. Összeköt minket a zene, a lélek, az érzelmek és a hely, ahol élünk. Az ezek között kifeszített kötélen pedig nap mint nap egyensúlyozunk.

A bohém soul díva idén ősszel újra a nyakába vette a világot, hogy a Stockholm–Marokkó– New York tengelyen szerezzen új inspirációkat és útja során elkészítse legújabb lemezét. Idén ősszel így egyszer láthatja csak a budapesti közönség, méghozzá most, az A38 hajó színpadán.

Az Antonia Vai Band vendége lesz Sena és Juhász Tamás perkán (Run Over Dogs), az estét pedig a szuperfunkot játszó Mörk zenekar nyitja meg, akik nemrégiben szintén külföldön koncerteztek; egész pontosan a hamburgi Reeperbahn fesztiválon képviselték kishazánkat, a Mongooz and The Magnet, Stahl Barbara és a The Adolescens társaságában.

2014 nyarán kezdett felbukkanni, majd egyre csak terjedt. Egy egyszerű jel: kör, felette vízszintes vonal. Angol tudósok hónapig tartó lázas kutatás során végül bebizonyították azt, amit addig még a beavatottak szűk köre sem mert feltételezni: elérkezett a Mörk napja.

A négyszemélyes szekta először különös helyszíneken és titkos lakáskoncerteken adott ízelítőt ősi ihletésű rituáléjából, mely megrendítő élményt egyesek a „filozofikus pop”, mások a „stand-up jazz” kifejezésekkel próbáltak körbeírni. Tény, hogy az ismerősnek tűnő hangzások ellenére a Mörk lényegét mégis a szabad improvizáció jelenti.

További információk az esemény weboldalán.