A nagyszerű chicagói trombitás, Marquis Hill még alig múlt harminc éves, de már komoly életművet épített. A Monk-díjas muzsikus legutóbbi lemezét már a Concord jelentette meg, és az ősszel érkezik az ötödik album. Marquis Hill ennek turnéján ad dupla koncertet az A38 Hajó festői kiállítóterében Blacktetjével, amelyben mások mellett nem kisebb nevek játszanak, mint a Matt Wilsonnal vagy Talib Kwelivel dolgozó Christopher McBride vagy a nagyszerű dobos, Makaya McCraven. Ízig-vérig chicagói, az avantgárd dzsesszt némi nagyvárosi modernitással ötvöző, fiatal zenekar lép fel tehát november 12-én az A38 Hajón, a harmincas generáció egyik legjobb trombitásának vezetésével.
Marquis Hill minden ízében kötődik szülővárosához, Chicagóhoz. A város legendás dzsessz-szcénája nagyon erősen befolyásolta jellegzetes trombitajátékát, stílusát és a hagyományt az avantgárddal harmonikusan ötvöző, nagyvárosi, “urban” elemeket is felhasználó szerzői és hagszerelői módszerét.
Zenekarát, a jellemző módon “Blacktetnek” nevezett kvintettet is ízig-vérig chicagói muzsikusokból állította össze. Makaya McCravent talán nem kell bemutatni: a fantasztikus technikájú dobos szintén zenekarvezető, hamisítatlan urban underground lemezei Chicago legmenőbb fügetlen dzsesszkiadójánál, az International Anthemnél jönnek ki. Christopher McBride szintén kulcsfigurája a színtérnek, tavaly például “a chicagói háziköltő”, Carl Sandburg emlékének szentelt egy lemezt (méghozzá az év egyik legjobbját) Matt Wilsonnal.
Marquis Hill 2011, tehát 23 éves kora óta adja ki szólólemezeit, melyek mindegyike ezer szállal kötődik a chicagói szcénához és életérzéshez: nagyvárosi, a helyi posztbop-avantgárd hagyományra épülő, ugyanakkor a hiphoppal, spoken worddel és egyéb urbánus stílusokkal kacérkodó, gazdag ritmikájú, virtuóz világot épít. 2014-ben elnyerte a Monk jazzverseny díját, amely komoly ösztöndíjat és major lemezszerződést (a Concord Recordsét) hozott. Így született meg Marquis Hill legutóbbi albuma, a klasszikus sztenderdeket (köztük Monk Straight, No Chaser-jét vagy Hancock Maiden Voyage-ét) jellegzetes stílusában újraértelmező The Way We Play.
A Marquis Hill Blacktet következő albuma idén őszre várható. Ehhez kapcsolódik a kvintett európai turnéja, melynek során az A38 Hajót is útba ejti: november 12-én ad dupla koncertet (egymást követően 19, illetve 21 órakor) az A38 különleges fekvésű kiállítótermében a Dunán.