Disco Express táncest a CM-ben! - Socfest

Disco Express táncest a CM-ben!

Olvasási idő: < 1 perc

Június 9-én olyan lesz amilyen még nem volt: Disco Express táncest a Crazy Mamában! A Disco Express hazánkban egyedülálló módon glam popot (illetve valójában behatárolhatatlanul sokrétű zenei palettán) játszó zenekar 1996 nyarán alakult Miskolcon.

Első albumuk 2002 tavaszán jelent meg Disco Accident – The Greatest Hits címmel, és a zenekar a 2000-es évek elején egyre nagyobb sikereket ér el itthon és külföldön is. 2005 őszén jelent meg első saját számos albumuk, melyet 2009-ben követett egy újabb is. 2011-ben, megünnepelve 15 éves fennállásukat, el is búcsúztak a közönségtől. 2016-ban a csapat megtörte a sok éves csendet, és előbb Miskolcon, majd Budapesten is koncertet adott. A csendtörés olyan jól sikerült, hogy 2018 végére várható az újabb Disco Express korong.

A színpadot ezen az estén az Avement melegíti majd be a zenekarnak. Érdemes lesz kapunyitásra érkezni, hiszen a belépő 19-20 óra között 1500 forint lesz, majd 20 óra után már 2000 forintot kell a belépésért fizetni.