"Egy zenekar akkor van, ha dalai vannak." - Socfest

“Egy zenekar akkor van, ha dalai vannak.”

Olvasási idő: 2 perc

A pécsi 30Y rövid szünet után 2014 második felében visszatért a koncertezéshez, és ebben az évben három EP-t is kiadott, amiket “összefűzve” új nagylemezt mutatott be idén novemberben. A zenekar idei utolsó, budapesti koncertjét az A38 Hajón adja december 30-án.

“a 30Y pécsi. a buszjárat, amiről nevét kölcsönözte, szombathelyi, de már Pécsen is van ilyen. a 30-as buszjárat módosított útvonalán jár. nem érdemes bliccelni. a Beckek tesók, a Papa meg az Ádi zenészek, de lehetne fordítva is. senki se kalauz. mindegyik ugyanabban hisz. az életnek előre. háttal a halálnak…”

141229_30y02A 30Y egy 2000-ben alakult rockzenekar. Az elmúlt tizennégy évben megjelent hat hivatalos nagylemeze, tucatnyi, online terjesztett, független hanganyaga és videoklipje. 2014-ben egy rövid pihenő után visszatértek a fiúk a magyarországi klub- és fesztiváléletbe. A folyamatos koncertezés mellett megjelent három EP-jük is, amelyeket nagylemezként összefogva ajándékoztak oda a közönségnek, egyfajta köszönésképpen. A banda télen sem pihen. A teljes lemez anyagát év végéig Székesfehérvár, Kapuvár, Törökszentmiklós, Nagykanizsa, Miskolc, Kecskemét városában bemutatják, és az idei turnét Budapesten, az A38 Hajón és Pécsen, az Estben zárják, hogy aztán új évet kezdjenek: 2015-ben, 15 évesen.

 

Az indie rock műfajában kalandozó The Immigrants 2011-ben alakult Pécsett. A háromtagú formáció egy tévés tehetségkutatóban tűnt fel még 2012 tavaszán. Ősszel már a 30Y előzenekaraként tűnt fel az országos turné több helyszínén. Ezután studiómunkálatok következtek, és 2013 januárjában kiadásra került az első nagylemez, Best Of címmel. Az együttes azóta sem tétlenkedik: megjelent első profi videoklipjük, Smiles around Midnight címmel, majd Bálint-napi sokként a Titties-hez forgatottak videót. Koncertjei során a Fish!, a Halott Pénz és a Carbovaris mellett is felléptek már.

Jegyvásárlás

Jegyár: 2700 Ft., elővételben: 2300, ami megvehető az A38 honlapján, illetve személyesen a hajón.