Különleges Blahalouisiana koncert

Június 23-án, egy igazán különleges zenei produkcióval indítja az idei, szám szerint 13. évadát a Kultkikötő. Az ínyenc zenei csemegét kedvelő közönség a Blahalouisiana zenekar klasszikus hangszerekkel elegyedő ritmusaira érkezhet meg a nyárba és a fesztiválszezonba. De a kezdéshez hasonlóan a folytatás is erősnek ígérkezik: Magyarország leghosszabb összművészeti fesztiváljának szervezői egész nyáron át, három önálló helyszínen, (Balatonföldváron, Balatonbogláron és Balatonfenyvesen) valamint egy új programhelyszínen (a badacsonyi FrissTeraszon), több mint 200 színházi előadással és koncerttel várják a színházi és zenei programokra a vakáció idején is fogékony közönséget.

A közelgő koncert (amely egyúttal a Kultkikötő hivatalos nyitóeseménye) különlegessége, hogy Schoblocher Barbara énekesnő ezer közül is felismerhető hangja és a sajátos Blahalouisiana-hangzás ezúttal – Balázs Ádám zeneszerző hangszerelésében – klasszikus hangszerekkel egészül ki.

A zenekar a ’70-es évek hangulatát varázsolja a Kultkikötő színpadára: egyszerre lesz ez időutazás, holdra szállás és sétarepülés a zene szárnyán – ezt ígéri a már nemzetközi szinten is jeleskedő Blahalouisiana zenekar, akik minden bizonnyal emlékezetessé teszik majd a Kultkikötő 2018-as évadának első koncertjét.

A Kultkikötő első hétvégéjét még további kilenc, hasonlóan tartalmas hétvége követi: június 22-től egészen augusztus 26-ig, jellemzően csütörtökön, pénteken és szombaton este hozzák a szervezők a Balaton-partra az ország legnépszerűbb színházi előadásait és koncertjeit.

De a felnőtteknek szóló előadások mellett bőséggel lesznek gyerekprogramok is: az igényes szórakoztatás jegyében összeállított repertoárban bábszínházi előadásokat, interaktív gyerekműsorokat és gyerekeknek szóló koncerteket is találunk.

A nyitóeseménnyel egybekötött koncertre itt lehet jegyet venni, a Kultkikötő 2018-as évadának teljes programkínálata pedig itt található.