Lacuna Coil Budapesten! - Socfest

Lacuna Coil Budapesten!

Olvasási idő: < 1 perc

Sok év után tér vissza ismét Budapestre az egyik legnépszerűbb gothic metal zenekar, a Lacuna Coil. Az 1994-ben alakított milánói együttes május 7-én fő fellépőként játszik majd A38 Hajón, a Moldovából érkező Infected Rain felvezetése után.

Aki szereti a gotich metált, minden bizonnyal a Lacuna Coil nevét/zenéjét is hallotta már. A zenekar jellegzetessége, úgymond védjegye a gitár központi szerepe mellett a kontrasztot alkotó női és férfi vokál. Az olasz együttes ide s tova már 23 éve tépi a húrokat, eddigi pályafutásuk során 8 nagylemezt adtak ki. 2012-ben a ‘Female Metal Voices Fest Award’-on az év legjobb albuma kategóriában győzött ‘Dark Adrenaline’ lemezük, valamint 2016-ban a német ‘Metal Hammer Awards’-on zsebelték be a legjobb nemzetközi fellépőnek járó díjat.

A némileg átalakult tagsággal felálló, de változatlanul Cristina Scabbia és Andrea Ferro énekesek által vezetett csapat legutóbbi albuma a tavaly megjelent ‘Delirium’, mely egy kemény hangzású, de a zenekar védjegyszerű énekbetéteit változatlanul megtartó lemez lett. Az új album dalai és a korábbi slágerek egyaránt előkerülnek majd a budapesti koncerten.

A Lacuna Coil előzenekaraként a 2008-ban alakult, nu metál stílusban jeleskedő, Moldáv származású Infected Rain zenekart köszönthetjük majd.