Mi fán terem a Gypsy Punks? - Socfest

Mi fán terem a Gypsy Punks?

Olvasási idő: 2 perc

A tavalyi Szigetes Gogol Bordello koncert után a rajongóknak szerencsére nem kellett sokat várni az újabb magyar koncertre, hiszen június 28-án a Barba Negra Trackbe érkezett Eugene Hützék turnéja. Ha az estet egy szóban kellene jellemeznünk, akkor csak annyit mondanánk, hogy fergeteges volt.

Az estét a PASO nyitotta, és azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy ez a párosítás az égben köttetett, itthon pedig talán nincs is még egy olyan csapat, amely hasonló lendülettel, profizmussal, szívvel-lélekkel játszaná ezt az életvidám, fúvósokra épülő muzsikát.Paso01

A Gogol Bordello zenéjében sokféle elem megtalálható, de ők maguk is leginkább cigány punk zenekarként aposztrofálják magukat, és a kivetített „drapérián” olvasható Gypsy Punks felirat is ezt hirdette büszkén. A manhattani csapat idei turnéja elsősorban a 2005-ös Gypsy Punks: Underdog World Strike albumra épül, amelynek 15 számából 11 szerepel a mostani repertoárban, így akár egyfajta különleges lemezbemutató koncertként is gondolhatunk a bulira.GB4

A buli kifejezés a legkevésbé sem túlzás a Gogol Bordello esetében, hiszen ezek a dallamok még azokat is azonnal mozgásra, éneklésre és megőrülésre késztetik, akik egyébként nem feltétlenül tartoznak ebbe a típusba. Eugene Hütz már csak ránézésre is elképesztő fazon, egy személyben testesíti meg és sugározza azt az életérzést, ami a Gogol Bordello dalaiból árad, és egyébként is fantasztikus frontember, aki azonnal megtalálja a hangot a közönséggel.GB3

De persze igazságtalan lenne csak őt kiemelni, hiszen a többiek is kivétel nélkül hozzáteszik a magukét, és bár a nagy létszám sokszor gyanús egy zenekar esetében, itt tényleg nincsenek gyenge láncszemek, vagy felesleges tagok. Ez pedig akkor derül ki igazán, ha az ember a féktelen bulizás mellett a zenei teljesítményre és sokszínűségre is odafigyel egy kicsit.GB1

Érdekes kontraszt, hogy míg a Gypsy Punks albumot szinte teljes egészében eljátszották, a legutóbbi, 2013-as Pura Vida Conspiracy lemezről csupán a We Rise Again fért be a programba. A ráadás előtti zárás viszont aligha okozott meglepetést bárkinek is: a Start Wearing Purple és a Wonderlust King talán a csapat legismertebb dalai. Az ismételt színpadra lépés után pedig még négy dal következett, utolsóként az American Wedding, ami tökéletes befejezésnek bizonyult.

Ha valaki szeretne egy kicsit kiszakadni a mindennapi mókuskerékből, vagy egyszerűen csak bulizna egy nagyot és jól érezné magát, mindenképpen legyen ott a Gogol Bordello következő magyar koncertjén, amelyre remélhetőleg nem kell majd sokat várnunk.