Nyárzáró őrület a Trackben! - Socfest

Nyárzáró őrület a Trackben!

Olvasási idő: 2 perc

30 éves jubileumi Ossian koncert, Kowalsky meg a Vega az 5 éves Barba Negra születésnapján, nyárzáró őrület a Ganxsta Zolee és a Kartellel – ez vár azokra, akik a héten a Barba Negra Track felé veszik az irányt, és a neveket olvasva, van is okunk rá, hiszen 3 olyan megaprodukcióról van szó, amelyre a pesti közönség egész nyáron át éhezett.

Ki mondta, hogy a szeptemberrel vége a jó buliknak? A fesztivál szezon végével a fókusz a főváros felé fordul, a pesti szabadtéri klubok még egy utolsó nagy tánc erejéig mindent beleadnak, hogy még véletlenül se maradjon bennünk hiányérzet, hogy méltóképpen zárhassuk a nyarat.

Nincs ez másként a Trackben sem, ahol mindjárt szeptember 8-án Ganxsta Zolee és a Kartel egy nem mindennapi bulira csábít. A koncert megnevezése, a Nyárzáró őrület azért sokat sejtet, hogy mire számíthatunk Döglégy Zoliéktól. Ráadásul ez lesz az az este, ahol először és egyben utoljára fog felcsendülni élőben a Punnany Massif-fal közös daluk a Való Világ.

A srácok amúgy éppen az új albumokon munkálkodnak, így még az is előfordulhat, hogy hallhatunk tőlük egy-egy vadonatúj szerzeményt is, de hogy ’Ki a fasza gyerek’, azt egészen biztosan az arcunkba mondják majd. Hamisítatlan gengszterrapre felkészülni, vigyázz, kész, Track.Ganxsta Zolee es a Kartel

Szeptember 9-ét már egy ideje vastagon bevéstük a naptárunkba, hiszen az 5 éves Barba Negra Szülinap kihagyhatatlan éjszakának ígérkezik. Főként, hogy a sztárfellépő nem más, mint a Kowalsky meg a Vega lesz.

A zenekar a júniusi lemezbemutató koncertjükön is hatalmas bulit csapott a Trackben, Kowáék hihetetlen energiákat tesznek bele minden egyes fellépésükbe, a közönséget egy percre sem hagyják pihenni és egymás után nyomják kedvenc slágereinket. És ha ez még nem lenne elég, a szülinapi megabuli vendége lesz a Zanzibár zenekar is, tehát Barba Negrások gyertek és éljük át együtt a jubilálás örömét!Kowalsky meg a Vega

Szeptember 10-e nagy nap lesz minden Ossian rajongó számára, hiszen a zenekar fennállásának 30 éves jubileumát ünnepelhetjük együtt a Trackben. Az augusztus 10-én megjelent, pár nap alatt máris aranylemezes albumukról, a 30 év legszebb balladáit és líráit is hallhatjuk majd tőlük, de az Ossian koncertek elmaradhatatlan lendületű, rock klasszikusai is élőben csendülnek majd fel.

A különleges este vendége lesz Kalapács József (Kalapács, Omen, Pokolgép)Szijártó Zsolt (Kárpátia, Omen, Akela, After Rain), és a Dalriada zenekar. Szombaton tehát felvirrad a Nagy Nap, a rock katonái a Barba Negra Track színpadára lépnek és elárasztanak minket a 30 év legszebb szerzeményeivel.Ossian_30

Tombolós-üvöltős és olykor elcsendesülős, őrült, de sok szép meghitt pillanat vár ránk a héten a Barba Negrában, gyere el Te is és ünnepeljünk együtt!