A nyugati világ legismertebb lantosa - Socfest

A nyugati világ legismertebb lantosa

Olvasási idő: 2 perc

A “nyugati világ legismertebb lantosa”, Jim Jarmush Halhatatlan szeretőkjének cannes-i díjazott zeneszerzője, Jozef van Wissem először Magyarországon! A New York-ban élő holland művész frissen megjelent, Zola Jesusszel készített lemezét mutatja be május 18-án az A38 Hajó különleges fekvésű, Dunán úszó kiállítótermében.

160518_jozefvanwissem01A nyugati világ talán legismertebb lantművésze” mondja róla nemes egyszerűséggel a Quietus magazin, és Jozef van Wissem esetében nem is téved nagyot. Ez a különös, magába forduló, groningeni kocsmáját New York-i belső emigrációra cserélő autodidakta művész élete már jó ideje a lant körül forog. Az egykor új hullámos és kísérleti rockzenekarokban gitározó van Wissem 1993-ban gondolt egyet, szakított a rock and rollal és az általa vezetett bárral, eladta mindenét és az Egyesült Államokba költözött. Szinte teljesen magába fordulva évekig ki sem mozdult otthonról, csak speciális, hatalmas méretű, kétnyakú, huszonnégy húros lantján gyakorolt.

“Első éveimet úgy töltöttem New York-ban, mint egy szerzetes” – mondja van Wissem. Aztán később, első lemezei után sokkal nyitottabbá vált, és rengeteg duóban dolgozott. Leghíresebb zenésztársa nem is “igazi” zenész, hanem filmrendező: a kétezres évek közepén találkozott Jim Jarmush-sal, akivel azonnal egymásra hangolódtak. Több közös lemezt is felvettek, de az együttműködés csúcsa kétségkívül Jarmush tavalyelőtti filmje, a Halhatatlan szeretők zenéje volt. Jarmush zenekara, a SQÜRL mellett van Wissem szerezte a film atmoszféráját alapvetően meghatároző, rendkívüli intenzitású zenét, amiért Cannes-ban díjat is kapott.

Van Wissem teljesen egyedülálló zenei világot épített fel, amiben a minimalizmus, az ambient, a klasszikus egyházi zene elemei keverednek rock- és zajrock-hatásokkal, blues-zal, folkkal. Sötét, melankólikus univerzum bontakozik ki van Wissem darabjaiból, nem véletlen, hogy legutóbbi lemezén az A38 Hajón többször megfordult drone-folk énekesnő, Zola Jesus több számban is közreműködik. Van Wissem ezt az alig pár napja megjelent lemezt mutatja be első magyarországi fellépésén, az A38 Hajó Dunán úszó kiállítótermében.

A horvát Petar Vranić, azaz Elephant & The Moon egyszálgitáros dalszerző-előadó, aki már többször járt Magyarországon. Melankolikus, bluesos dalaival fellépett már a Sziget fesztiválon is. A Leonard Cohen-rajongó fiatalember jellegzetes szerzeményeiben jó adag folk és americana-fíling is vegyül. Petar hamarosan megjelenteti  első nagylemezét, melynek If There Ain’t No Room in Heaven lesz a címe.