A Punnany megnyitotta a nyarat - Socfest

A Punnany megnyitotta a nyarat

Olvasási idő: 2 perc

A pünkösdi hétvégén Punnany fesztiválnak is nevezhetnék azt a nyárindító bulit, amivel a Budapest Park két napon át ünnepelte a bandát. Bár nyarat csak nyomokban hozták a fiúk, a hangulat azért fergeteges volt.

A pénteki napon a trilógiának tervezett FEL albumsorozat második korongját mutatták be. Vendégzenekarokként pedig nem kisebb nevek előzték meg őket, mint a Muriel és Sena Live Band. Akik lemaradtak az első napról, azonban azoknak sem kellett búsulni, mert egy újabb telt házas partival köszöntöttük a szombatot, ahol a 10 éves Körkorkép lemez újra-bemutatóját ünnepelhettük a bandával. Egyébként azon szerencsések, akik mindkét napra bérletet vásároltak egy FEL #2 és egy Körkorkép újrakiadás lemezzel is gazdagodhattak.

DSC_4708

Fotók: Varga Krisztina

A mi érdeklődésünket inkább a szombati nap keltette fel, hiszen számtalan koncerten jártunk már, de a régi számok csak ritkán kerülnek elő a repertoárban. Azonban most sem kellett csalódnunk, a fiúk nagy szeretettel és átéléssel, és ezen a napon is rengeteg vendéggel a színpadon köszöntötték a 10 éves lemezüket.

Nemes egyszerűséggel mondhatni, hogy a várakozásunknak megfelelően egy egészen más jellegű Punnany koncertet élvezhettünk. Nehéz megtalálni a jó kifejezést, mert zeneileg nagyon ott vannak a srácok – és a hölgyek -, a Körkorkép számai korukból adódóan is egészen más hangulatot eredményeztek. Végül pedig pár tömegek által kedvelt számmal zárták az estét konfetti ágyúk és Fábián Juli kíséretében. Nem hagyhatjuk ki azonban a vendégek sorából Takács Eszter nevét sem, aki több számra is csatlakozott a fiúkhoz, és igazán meghitt pillanatokat eredményezett a közös zenélés, de megfordult a színpadon a Hősök, a Halott Pénz tagjai és még Kiss Ádám is.

DSC_4473

Ami az előzenekarokat illeti, a Cloud 9+-ra kifejezetten kíváncsiak voltunk, de az ő koncertjük inkább egy mash-up versenyre emlékeztetett. Számos nagy sláger újradolgozása csendült fel. Előttük még szerény közönség előtt lépett fel az NB, viszont annál nagyobb lelkesedéssel.

A koncertről készült további képeinket itt láthatjátok.