Random Trip Müpa - Socfest

Random Trip Müpa

Olvasási idő: 2 perc
  1. Szombaton menthetetlenül felnőtté vált a Random Trip azáltal, hogy egy fergeteges koncertet adtak a MüPában. Nekik is nagy élmény volt, hát még nekünk!

A zenekarnak nehezen nevezhető formáció 2008-ban kapott szárnyra a nagymező utcai Instant pincéjében Delov Jávor irányításával. A pincéből hamar vízre szálltak és kb. állandó főhadiszállásukként foglalták be az A38 hajót, annak is a keddi napját. Néha azért kimerészkednek a szárazföldre, ahogy Jack Sparrow kapitány is tette és olyankor olyan helyeket töltenek meg, mint a Budapest Park vagy a Széchenyi tér – hogy csak a két legközelebb eső helyet említsük.

Fotó: Kotschy Gábor, Müpa

A színpadon Delov Jávoron (dob) és DJ QCee-n (DJ, Beatbox) kívül nagy a mozgolódás. Van egy rendszeresebben csatlakozó gárda, de láttuk már gitározni Kiss Tibit, zongorázni iamyankot, sőt, feltűnik néha Dés László a szaxofonjával vagy Barabás Lőrinc a trombitájával. Az énekeseket és MC-ket pedig nehéz is lenne számszerűsíteni.

A koncert egyébként a Magyar Rádió évek óta népszerű Akusztik című műsorának keretén belül készült, amit sokáig csak a Petőfin hallhattunk, majd beköltözött a MüPa hangversenytermébe – a napokban pedig már a Petőfi TV műsorán is láthatóvá vált.

Kortárs zenei performansz

A Random Trip, ami egy igazán könnyűzenei előadás, hatalmas kihívás elé állt azzal, hogy bementek egy hangversenyterembe, ahol azért mégsem lehetett ugyanazt a húrtépést és scratch-elést előadni, amit a hajón szoktak. Az első felvonás ennek jegyében inkább egy kortárs zenei performasz volt. Kb. Závada Péter versei lettek megzenésítve, olykor népiesebb, olykor modernebb hangzással. Megszólalt az orgona is, dobbal kísérve, hogy még izgalmasabb legyen.

Fotó: Kotschy Gábor, Müpa

De ez sokkal kevésbé hasonlított arra a Random Tripre, amibe beleszerettünk. A struktúrált, 4-6 perces számok náluk egészen furának számítanak, de minden olyan szép és hangzatos volt, hogy ezt a kellemetlen érzést hamar elfeledtük.

Igazi Random Trip

A második “felvonásban” viszont előkerült az igai Random Trip. A közel 45 perces etapot összesen két részletben töltötték meg a tőlük megszokott zenei kavalkáddal. Folyamatos improvizációjuk során szinte végig mindenki a színpadon játszott.

Fotó: Kotschy Gábor, Müpa

A produkció ráadásában pedig olyat kaptunk, amire csak legvadabb álmainkban számíthattunk. A külföldi sztárok közül DTale a Sigma zenekarból kezdte a banda egyik legismertebb számát énekelni, a Nobody to love címűt, ami egy idő után reaggebe, végül az ex Parov Stelar Band énekesével, Lylit-tel duetté vagy inkább stand up-pá avanzsálódott. A közönség hangosan nevetett a két énekes közt kibontakozó szerelmi szálon, miközben élvezte ezt a szuper dalt egy egészen mesés feldolgozásban és környezetben.

Így ért véget a zenei kalózok partra szállása, de már nagyon várjuk az újrázást!

Kiemelt kép: Kotschy Gábor, Müpa