Return to Roots - Socfest

Return to Roots

Olvasási idő: 2 perc

A legendás brazil thrash metal zenekar, a Sepultura húsz éve jelentette meg kultikus, egyben a klasszikus felállás utolsó nagylemezét, a Roots-ot. Bár ennyi idő alatt a legelkötelezettebb rajongók is feladták a reményt, de az évfordulón újra egy színpadra állt az együttes-alapító testvérpár, Max és Igor Cavalera. A nyári fesztiválok óriási sikere nyomán ősszel a brazil metál tesók európai turnéra indulnak, hogy teljes egészében eljátsszák klasszikus lemezüket.

A metál történetének talán legnagyobb tragédiája következett be 1996-ban, amikor az addigra már totálisan kultikus brazil thrash-banda, a Sepultura, röviddel legjobb lemezének megjelenése után váratlanul feloszlott, legalábbis átmenetileg. Az énekes-frontember Max Cavalera aztán megalapította a – tavaly az A38 Hajón is fellépett – Soulflyt, a többiek folytatták a Sepulturát, hogy aztán a dobos Max kilépése után a két testvér tíz év után ismét egymásra találjon.maxandigorcavalera

A Cavalera Conspiracy 2007-ben alakult, és három lemezt is megjelentetett, de igazából nem tudta megismételni a Sepultura sikereit. Mondjuk az nehéz is lenne: a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik leginnovatívabb, leglendületesebb és legeredetibb metál zenekarának nagy korszakát nehéz lenne überelni. Ez a metált, thrasht, hardcore-t és a legutolsó “klasszikus” albumon, a Roots-on már tribalt is ötvöző zenekar megkerülhetetlen jelentőségű.

Most a Cavalera testvérek, húsz évvel az album megjelenése után úgy döntöttek, hogy egy-az-egyben lejátsszák a klasszikus lemezt, a klasszikus színpadképpel. A felállást a Cavalera Conspiracy-ból ismert Marc Rizzo és Johny Chow egészíti ki. Nem mindennapi pillanat: egy legendás és kultikus zenekar karrierjének csúcspontját hallhatjuk – az idősebbek újra, a fiatalabbak pedig először. November 21-én irány a Barba Nerga!